Késő volt ellenkezni

Egyéb

A világhírű orosz hegedűművész zenész családba született, így inkább a szakma választotta őt, mintsem fordítva. ?Nem volt más lehetőségem, négyéves korom óta hegedülök, jó néhány évnek kellett viszont eltelnie ahhoz, hogy hivatásomként tekintsek a zenére? ? fejtette ki Boris Brovtsyn, aki ugyan megpróbált ellenkezni a szüleivel, de mire feleszmélt már zenei iskolába járt és egyik dolog követte a másikat. A moszkvai zenei középiskola befejeztével Oroszország egyik legnagyobb múlttal rendelkező konzervatóriumába, a Moszkvai Tchaikovsky Konzervatóriumba felvételizett, a diplomája kézhez vételéig pedig már több nemzetközi verseny győzteseként ünnepelték. Sokáig egy 1800-as évekből származó ereklyén játszott, mely 1930 óta képezi családja tulajdonát. Kaposvárra már más hangszerrel érkezik, azt viszont elárulta, hogy a fesztiválról elsőként Max Baillie hegedűművésztől hallott, aki régi jó barátja.

?A mi világunk viszonylag kicsi, ha nem is ismerjük egymást mind személyesen, hallani már hallottunk a másikról. Kelemen Barnabással (magyar hegedűművész ? a szerk.) is legalább 18 éve találkoztunk először, ha jól számolom? ? mondta az orosz hegedűvirtuóz, aki ugyan még nem játszott a Kaposfesten, de zenésztársaitól már sok jót hallott az eseményről, ?annak lenyűgöző helyszínéről és a válogatott közönségről, akiknek hatalmas élmény játszani?.

Számára ez a szezon utolsó nagy fellépése, ezért arra törekszik, hogy minél inkább összegyűjtse az energiáit és felkészüljön a pihenés előtti egy hét zenélésre. A terveivel kapcsolatban elmondta: szeretné a lehető legjobban teljesíteni a következő, szeptember közepétől induló szezon feladatait, melyek közt egyaránt szerepel egy, a barátai által szervezett fesztiválon való részvétel, egy októberi fellépés Japánban, valamint két koncert Romániában, melyek közül a bukaresti George Enescu Fesztiválon Sir Neville Marrinerrel (világhírű angol karmester és hegedűművész ? a szerk.) lép színpadra. ?Minden szezon során arra törekszem, hogy lépésenként az adott feladatra koncentráljak, mindig a soron következő fellépést tartsam szem előtt? ? mondta a művész, aki egyúttal azt is elárulta, hogy a legemlékezetesebb koncertjei általában a legrosszabbul sikerültek, melyeket épp a balul elsült dolgok miatt nem fog soha elfelejteni.

Boris Brovtsyn elsőként augusztus 13-án, a Kaposfest nyitó koncertjén lép színpadra, melynek során R. Schumann: Esz-dúr zongoranégyesében működik közre.


További információ a fesztiválról és annak programjáról:

http://kaposfest.hu/hu

(Szerző: Filákovity Radojka)