Készül a KOSSUTHKIFLI

171 órányi forgatott nyersanyag vágásával és a számítógépes trükkök elkészítésével folytatódnak a KOSSUTHKIFLI című tévésorozat utómunkái.

?A forgatás óta eltelt hónapokban két rész vágásával már 90%-osan készen vagyunk? ? nyilatkozta Rudolf Péter, aki Barna Balázzsal és Rumbold Lászlóval közösen dolgozik a széria vágásán.

 

A számítógépes utómunka is sok kihívással szembesülő szakasza az alkotói folyamatnak. ?Van olyan jelenet, melyben Haumann Péter a Pozsonyt ?alakító? Sopronban bemegy egy ajtón, a műterembe érkezik, és kinéz az ablakon, majd Kőszegen lép ki az utcára. Mindezt valahogy vizuálisan összhangba kell hozni? ? említi példaként a rendező.

A zöld háttér előtt felvett jelenetek környezetét teljes mértékben fel kell építeni, a belógó villanyvezetékeket el kell tüntetni, a történetben gyakorta felbukkanó misztikus figurákat, lelkeket, csodákat pedig a komputer segítségével meg kell teremteni.

 

?Még rengeteg munka vár ránk, ami legalább annyi időt vesz majd igénybe, mint amennyi eltelt a forgatás óta. A vágáson és a számítógépes utómunkán kívül sok utószinkronra is szükség lesz? ? tette hozzá Rudolf.

 

Korábban Kapitány Iván is nyilatkozott a munkafolyamatról: ?Fárasztó, hosszú, de főleg érdekes volt, mert ilyen, történelmi jellegű tévésorozat nagyon régen nem készült idehaza. Fontos volt a korhűség, ezért a helyszínek kialakítása mellett a jelmezeket, a kellékeket, a berendezési tárgyakat is mind újra elő kellett állítani, mert ma már a raktárakban sem lehet ezeket megtalálni. Nagy segítség volt a szentendrei skanzen, de még így is számtalan jelenetet zöld háttér előtt voltunk kénytelenek leforgatni? ? mesélt tapasztalatairól az operatőr.

A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A 100 színészt felvonultató KOSSUTHKIFLIben többek között olyan neves színművészek is szerepelnek majd, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Szacsvay László, Scherer Péter, Szarvas József, Csuja Imre, Szabó Győző, Fenyő Iván és Kamarás Iván, de Fábry Sándor és a történet alapjául szolgáló könyv szerzője, Fehér Béla is feltűnnek majd egy-egy kisebb szerepben.

 

A hatrészes kosztümös tévésorozat idén ősszel kerül majd az MTVA képernyőjére.

Fotó: Csákvári Zsigmond