Izgalmas és intenzív hónapok vannak Szabó Balázs háta mögött: bár csaknem száz koncertet adott idén zenekarával ? Budapest Park-nyitóest, teltházas koncertek az ország klubjaiban és kulturális intézményeiben, fellépés az összes jelentős fesztiválon ?, az igazi meglepetéseket az év végére tartogatta. A sikeres nyári fesztiválszezon után ugyanis még nagyobb művészi kalandba fogott: Apám ablakából az ég címmel táncszínházi darabot írt és rendezett a Hagyományok Háza felkérésére a Magyar Állami Népi Együttesnek. Emellett saját produkcióját sem hanyagolta el: a közelmúltban megjelent a Szabó Balázs Bandája legújabb dala, a Fércelt álom ? ez csapatának első új kiadványa a 2014-es Fonogram-díjas Élet elvitelre album óta.
Apám ablakából az ég
Az önéletrajzi ihletésű Apám ablakából az ég című darab premierjére három nap alatt elkelt minden jegy, a december 2-ai bemutató a Nemzeti Színházban zajos sikernek bizonyult. Az előadás ötletével Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója kereste meg Balázst, miután egy véletlen folytán rábukkant az Apám a vadludakkal című dalára, amely nem titkoltan Balázs édesapjáról, gyerekkori emlékeiről szól ? ez indította el benne egy, a felnőtté válásról, apa-fia kapcsolatról szóló darab gondolatát. Egy személyes találkozót követően megszületett az ötlet, a munkafolyamat pedig olyan gyümölcsözőnek bizonyult, hogy Balázs hamarosan zeneszerzőből íróvá és rendezővé is előlépett. A végeredmény egy komplex alkotás táncból, filmből, zenéből, szóból ? ahogy Balázs munkáinál megszokhattuk: ősiből induló mai, érzékeny, mégis öntörvényű, sokrétegű mű született. ?Ez az első közös munkánk és nagyon hálás vagyok a sorsnak azért, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok egy ilyen előadáson. Őszintén megtisztelő történet ez az életemben? ? nyilatkozta a darabról és a kollaborációról Balázs, aki Kelemen László mellett Mihályi Gábor együttesvezetővel dolgozott az elmúlt hónapokban az előadáson.
?Nem tánc, hanem összművészeti előadás született, és bár meghatározó szerepet kapnak a lépések, a mozdulatok, a színen báb is megjelenik, prózai szövegek is felhangzanak, és ezek mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a téma teljes komplexitásában kerülhessen a közönség elé. Fontos ez az új mű az együttesünk repertoárépítése szempontjából is, hiszen olyan energiákat mozgat meg, olyan szellemiséget képvisel, amelyekből új minőség születik. Továbbá nemcsak új közönséghez szól, hanem a régi publikumunk számára is élvezetes. Az életről és a halálról beszélgetünk, a hagyomány fontosságáról, arról, hogy mi a dolgunk itt, a világban? ? mesélt a darabról Mihályi Gábor.
Nemcsak a decemberi premiert, de a jövő évi előadásokat is óriási érdeklődés övezi, a következő, január 9-ei alkalomra már alig maradt jegy és igaz ez a februári dátumra is.
Fércelt álom ? új dal a Szabó Balázs Bandájától
Örömhír a Szabó Balázs Bandája népes rajongótáborának: a csapat nemrég jelentette meg Fércelt álom című új dalát, amely a 2014-es Fonogram-díjas Élet elvitelre album óta az első megjelent új szerzeményük. ?Másoknak soknak tűnhetett ez a két év, de számunkra egyáltalán nem tűnt annak. Nemcsak azért, mert sokat utaztunk és koncerteztünk, hanem mert időközben több történeten is dolgoztunk ? együtt is és külön is. Jómagam több színházi bemutatón is túl vagyok, emellett pedig ott volt a Magyar Állami Népi Együttes felkérése is? ? nyilatkozta az énekes-frontember.
A Fércelt álom a most készülő új Szabó Balázs Bandája-album egyik előfutára, bár Balázs egyelőre nem árulta el, hogy mikorra várható a megjelenés. ?Az elmúlt két évben sok minden íródott a fióknak, a próbateremnek, a szobámnak, lassan-lassan összekapaszkodnak ezek a dalok? ? mesélt Balázs az alkotói folyamatról. ?Nem álmodtuk még meg, hogy album formájában vagy külön-külön jelennek majd meg, de talán nem is ez a legfontosabb egy ilyen történetben. Ugyanúgy szeretnék dolgozni a dalokon, ahogyan eddig: nem szeretném, hogy bármilyen megjelenési kényszer sarokba szorítson minket.?
Az új dal nemcsak letölthető, de a zenekar videócsatornáján is elérhető egy ?mozgó állókép? kíséretében, amely Kisteleki Dóra munkája ? ő készítette az illusztrációkat az Élet elvitelre album dalaihoz is.