„A jövő már elkezdődött” – írta Robert Jungk 1971-ben. Az elmúlt hónapok vészterhes korszakában volt ideje az embernek elgondolkodni, hogyan éli túl jövője rá váró válságait, a holnap problémáira milyen válaszai lehetnek. Mire várunk? A változás nem kívülről jön el. Hamvas Béla így írt: „Elodázni? Még lehet, de nem sokáig. Jön. Jön a pillanat, amikor felébredünk. Készüljetek a nagyszerű ébredésre. Hogy milyen áron és melyik évben? Úgyis mindegy.”
A táncelőadás Melis László Henoch apokalipszise című kantátájára készült, Kozma Attila rendezése ezeket az örök kérdéseket teszi fel a koreográfia során, rendkívül különleges atmoszférát teremtve a zene és a látvány által a színpadon. „Egészen új arcáról fog megmutatkozni a Miskolci Balett. Most nem egy történetet mesélünk el, egy zenét próbálunk eltáncolni, nagyon látványosan, nagyon jó technikával” – vezette fel a rendező. „Letisztultabb, minimalistább, jóval profibb, mint ahogyan eddig táncoltak, és ez mindkét előadásra vonatkozik” – hangsúlyozta.
A Miskolci Balett előadásaira jellemző nagy központi elem azonban ezúttal sem marad el: a Nem én voltam… című előadásban egy 64 négyzetméteres opál plexifal lesz látható a színpadon, melyre Hajdufi Péter videó-látványtervező készített a jelenetekhez passzoló különböző látványelemeket.
„Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című írását sorvezetőnek használtam, ehhez párosult Melis László csodálatos zenéje, amit a Sixtus-kápolnában tett látogatása ihletett. Látta Michelangelo épp restaurálás alatt álló Utolsó ítélet freskóját, ami nálunk is megjelenik a hatalmas plexifalon. A zeneművész ekkor azon gondolkodott, hogy milyen lehet a jók apokalipszise, mi ezt próbáltuk a zenével a táncban megfogalmazni” – mesélt részletesen az előadásról Kozma Attila.
A Nemzeti Táncszínház elindított egy együttműködési programot, amelyben többek között a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett, a Kecskemét City Balett és a Miskolci Balett is helyet kapott, a mostani produkciók már ezen együttműködés keretében jöttek létre.
Az est második felében a közönség a Tiltott ösvények című táncelőadást láthatja, melynek rendező-koreográfusa egyenesen a tengeren túlról érkezett, hogy a táncművészekkel dolgozzon.
Garrett Smith 2019-ben egyhetes kortárs workshopot tartott a Miskolci Balettnek, majd 2020-ban ismét a Miskolci Nemzeti Színházban köszönthették, az idei év elején pedig már önálló produkcióval készült a Miskolci Balett társulata számára az amerikai koreográfus, táncművész, aki a világ számos pontján dolgozott már tánctársulatokkal, többek között a Houston Balett-tel, a Norvég Nemzeti Balett-tel, de volt alkalma az orosz Bolsoj és a Mariinszkij Balett-tel is dolgozni, valamint a Netflix nagysikerű Tiny Pretty Things című táncos sorozat koreográfusaként is jegyzik.
„A dallasi Bruce Wood Dance táncegyesületnek készítettem el először a Forbidden Paths, azaz Tiltott ösvények című produkciót, Európában pedig a Miskolci Balett az első társulat, amelynek átadom ezt a koreográfiát. Remélem, hogy még sok más táncegyüttes is elsajátíthatja ezt a darabot világszerte” – mondta tavasszal a koreográfus. Hozzátette, a táncelőadás mindazoknak szól, akiknek megtiltják, hogy a táncművészetet nyilvánosan gyakorolják. „A világon több olyan ország is van, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás megérintését, a táncművészet gyakorlását. Az iszlám törvény tiltja a nők és férfiak fizikai érintkezését, és a tánc általában véve illegálisnak számít. Fontosnak tartom, hogy megosszam ezt az üzenetet a tánc nyelvén keresztül. Szerintem ezt a fajta művészeti formát mindenkinek szabadon kellene tudni művelni” – hangsúlyozta Garrett Smith.
Nyitókép: A Nem én voltam... egy jelenete. Fotók: Éder Vera
