Két generáció, négy díj - KARNA MARGIT, BÉRES MÁRTA

Egyéb

Vicei Natália és Karna Margit a Moliére című előadásban 

- A társulattal Ön előadások után hazautazott, és tegnap kapta a hírt, hogy ismét Kisvárdára kell jönnie. Elárulták ennek az okát?

KM: - Egyáltalán nem, nagyon titokzatosak voltak. Csak annyit mondtak, hogy jó lenne, ha itt lennék. Fogalmam sem volt arról, mi vár rám. Álmomban sem gondoltam arra, hogy díjakkal fogok hazatérni. Most nagyon meg vagyok hatódva.
- A Nem fáj! nagymamájáról nemcsak Kisvárdán, de a POSZT-on is elismeréssel nyilatkozott a zsűri, és a Színikritikusok Díját is megkapta. Másképp tekint egyes díjakra?
- Mindig az a legkedvesebb, amit épp kapok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy díj nem esik jól. Ez azt jelenti, érdemes dolgozni, figyelnek az emberre, és erőt ad a továbbiakra.
- A Tangóban a nagymamát, Eugéniát, a Moli?re-ben Párizs érsekét alakítja. Mennyire volt megterhelő egy évad alatt két próbafolyamat?
- Nem nehéz, szerencsére adott a Jóisten fizikailag és szellemileg annyi erőt, hogy még bírom. A játékkedvem, az érdeklődésem nem veszett el, boldog vagyok, ha hívnak. Mindkét előadásban olyan fiatalokkal dolgozhattam együtt, mint Márta is, akiktől rengeteget kaptam. Azt viszont ők tudnák megmondani, mennyire voltam én terhes a számukra.

beresmarta_kovacsfrigyes.jpg
Kovács Frigyes és Béres MártaFotók: szabadkaiszinhaz.com

BM: - Volt egy igen-igen terhes este, amikor Maca néni rengeteg kolbászt és hurkát sütött, és az a mennyiség elég megterhelő volt a társulatnak. Viccet félretéve azonban nagyon nagy örömet szerzett a munka, mert sokat tanulhattam tőle.

- Jár-e valamiféle felelősséggel egy ilyen díj, ami ráadásul pályádon az első elismerés?
- Furcsa, de nagyon jó érzés díjat kapni valami olyanért, amit én is szeretek csinálni. Csak azt nem tudom, hogyan kell viselkedni ezután. Valószínűleg sehogy. Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy egy díj után az ember ne szerelmesedjen bele magába. Nem szabad, hogy az érem és az oklevél befolyásoljon. Az áll a papíron, hogy ígéretes pályakezdő vagyok. Eszerint én ígértem valamit, és csak rajtam áll, hogy sikerül-e beteljesíteni.
- Idén végeztél az Újvidéki Művészeti Akadémián és Szabadkára, a Kosztolányi Dezső Színházhoz szerződtél. A jövő évadban mivel teljesíthető be az ígéret?
- Holnap kezdődnek a Tanyaszínházban A Pál utcai fiúk próbái, a darabban Nemecseket játszom. A Népszínházban az Equusban fogok dolgozni, és repertoárra kerül a Kisvárdán bemutatott Negyedik nővér. A Kosztolányi évadát egyelőre nem ismerem, de a Tangó, A makrancos hölgy, a Pilinszky- és a Brecht-est műsoron marad. Lesz dolgom, nem aggódom. Élvezem, ha játszhatok.