Két vonat indul a csíksomlyói búcsúra Magyarországról
(MTI) - A Budapestről induló vonatot Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök és Tőkés László korábbi református püspök, az Európai Unió alelnöke áldja majd meg. A vonatút június 10-én indul, és pünkösdhétfőig tart. A Székely Gyors Budapestről, a Csíksomlyó Expressz Sopronból indul. A búcsúra félmillió résztvevőt várnak. Idén először jelmondata is lesz a vonatos zarándoklatnak, az "Egyek vagyunk" mottót kendőkre és transzparensekre is felírják. A vonatokon annak a tájnak a népzenéjét játssza majd két zenekar, ahol éppen áthaladnak a szerelvények. Az egyik mozdonyra a magyar címeren kívül a tervek szerint Liszt Ferenc arcmását is elhelyezik, felhívva a figyelmet a zeneszerző születésének 200. évfordulójára. A Székely Gyors Felcsíkra, a Csíksomlyó Expressz Alcsíkra érkezik, ahol az utasokat családoknál vagy panziókban szállásolják el.