Kétezer év története barlangrajzokon

A rajzokra még tavaly augusztus és október között bukkantak 40 különböző lelőhelyen, de a bejelentéssel egészen eddig vártak, mivel csak mostanra sikerült meghatározni az alkotások korát.
 
Guanajuatóban már a nyolcvanas években is fedeztek fel sziklarajzokat. Az INAH égisze alatt folyó négyéves projektnek köszönhetően ma már azt is tudjuk, hogy ezen lelőhelyek számát valahol 40 és 70 között kell keresnünk.
 
A festmények domináns színei a sárga, a vörös és a fekete. Az emberi alakok fejdíszt, pajzsot és ruhát viselnek, néhány tárgy azonosítása azonban még hátravan. A vadászatot és csatajelenetet ábrázoló képeken jól kivehetők az íjak és a nyilak.
Számos állat is megtalálható a rajzokon, így szarvas, kutya, különböző rovarok, valamint madarak, a sugárzó körök pedig a napot szimbolizálják ? így az intézet szakértője, aki szerint a helyiek többet tettek a kollektív történelmi emlékezet képi reprezentációjánál, az anyagi és a spirituális világ közötti kapcsolatot teremtették meg.
 
A későbbi korokból származó rajzoknál több a vallási elem: a gyarmati uralom alá vont Mexikó (1650-1810) idején született festmények között sok a szentély, az oltár és a kereszt. Ezek a szimbólumok jellemzik a 19. századot is, amikor helyi farmerek hagyták ott kezeik nyomát. Rajzok még a 20. században is születtek, a Cristero háborúban (1926-1929) itt tanyát verő vallásos emberek a rituálék során festhettek a barlangok falára.