A sírkamrában halotti ágyra, több kőszarkofágra, talapzatra helyezett koporsókra, szobortöredékekre és számtalan agyagmécsesre bukkantak. Találtak egy dísztáblát is palmürai írással. Ha megfejtik a feliratot, a tudósok megtudhatják, hogy kiknek szolgált végső nyughelyül a sírbolt. Az archeológusok azonban még nem nyitották fel a szarkofágokat és a koporsókat, amelyek reményeik szerint csontvázak mellett olyan tárgyak sokaságát is rejtik, amelyekkel a palmüraiak hagyományaiknak megfelelően ellátták szeretteiket a túlvilági életre.
Palmüra (Palmyra, Thadmor, mai Tudmur) az ókori Szíria fontos városa volt egy oázisban Damaszkusztól 240 kilométerrel északkeletre és az Eufrátesztől 200 kilométerrel nyugatra. A mediterrán térség és az ókori Kelet közötti kereskedelem fontos központjaként szolgált, a karavánok számára hosszú évszázadokon "a sivatag mátkája" volt. A város a Római és a Pártus Birodalom határán nagyfokú önállóságot élvezett. A távolsági kereskedelem haszna révén meggazdagodott. Marcus Antonius i.e. 41-ben foglalta el, és Róma adófizetőjévé tette.
Palmüra i.sz. 212-től római kolónia volt, virágkora 235-273 közé esik. A perzsa Szászánidák felett győzedelmeskedő Septimius Odaenathus 251-252 táján Palmüra fejedelme és Róma keleti hadseregének főparancsnoka lett. 267-ben bekövetkezett halála után öt éven át özvegye, Zenobia és fia, Vaballathus uralkodott, meghódítva eközben Egyiptomot (268) és Kis-Ázsiát (270), végül Aurelianus császár győzte le őket 272-ben.
