1968 januárjában Antonín Novotný, a Csehszlovák Kommunista Párt [CSKP] főtitkára kénytelen volt lemondani a párt vezetéséről (és hamarosan államfői posztjáról is távoznia kellett), helyére pedig a reformer Alexander Dubcek került. Dubcek hozzákezdett a párt és a rendszer átalakításához, azzal a céllal, hogy úrrá legyen az elégedetlenségen, amelyet az előző két évtized rossz gazdaságpolitikája és a rendszer visszásságai okoztak. Az új pártfőtitkár véget akart vetni az igazságtalan pereknek, és szabadlábra helyezte a politikai elítélteket. A sajtó cenzúráját márciusban megszüntette. Dubcek politikája sikeres volt, mert a Kommunista Párt hegemóniáját továbbra sem kérdőjelezték meg tömegesen.
Alexander Dubcek továbbra is jó kapcsolatokra törekedett Moszkvával, ám nem tudta felmérni, hogy reformjai mekkora kihívást jelentenek a szocialista tömbön belül - különösen a szomszédos országok politikai rendszerei vonatkozásában. A magyar mellett a kelet-német és a lengyel kommunista pártnak is megvoltak a maguk legitimációs problémái, vezetőik pedig tisztában voltak azzal, hogy az esetleges reformok - amelyekre a cseh példa ösztönzött - könnyen akár hatalmuk végét is jelenthetik. Mindez végeredményben a Varsói Szerződést is fenyegette, így a helyzet a szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev számára is rendkívül veszélyesnek tűnt. Ezért augusztus 20-án éjjel szovjet csapatok lépték át Csehszlovákia határait, a Varsói Szerződés lengyel, magyar, kelet-német és bolgár haderejének támogatásával.
A "prágai tavasz" egyik emblematikus jelszava az "emberarcú szocializmus" volt. A Csehszlovák Kommunista Párt vezetése a szocialista rendszer lényegi reformjára törekedett. A változások leginkább a politika területét érintették, ám az ortodox kommunisták akadályokat gördítettek eléjük. Az Alexander Dubcek pártfőtitkár fémjelezte reformkommunista erők és a változásokat ellenző "ortodoxok" közötti viták eredményeképpen született meg április elején a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága által elfogadott Akcióprogram. A dokumentum ugyan tele volt a reformkommunisták kompromisszumaival, de többek között a párt belső életének demokratizálását, a többi párt és társadalmi szervezet közötti partneri viszony kialakítását, az állampolgári jogok biztosítását, a gazdaság irányításának demokratizálását, valamint az ország föderalizálását is tartalmazta.
A reformkommunisták és az ortodoxok közötti politikai küzdelem középpontjában a Csehszlovák Kommunista Párt rendkívüli XIV. kongresszusának az összehívása állt. A reformerők gyors, míg az ortodoxok alapos előkészítés után hívták volna össze a párt legfőbb fórumát. Ebben a reformfolyamat kifulladásával fenyegető, vitákkal teli helyzetben, a kommunista párt járási vezetőinek konferenciáját megelőző napon került nyilvánosságra - élve a sajtószabadsággal - az értelmiségi körök Ludvík Vaculík által megfogalmazott kiáltványa.
A június 27-én a Literárni listy mellett több lapban is közzétett Kétezer szó a tavasz során megfogalmazott követeléseket próbálta meg összefoglalni. A politikai kiáltvány a csehszlovák társadalom egészét kívánta megszólítani - a "munkásokat, parasztokat, hivatalnokokat, tudósokat és művészeket". Az írás a fennálló rendszer keretei között követelte a szocializmus átalakítását. A kommunista pártnak vissza kell szereznie a bizalmat, mivel a párt összefonódott az állammal - írta Vaculík.
A pártállam működéséről tett megállapítások szerint a Párt és a végrehajtó hatalom átfedése folytán nem volt, aki kritizálja az állami és társadalmi szervezetek tevékenységét. Meglehetősen súlyos kijelentések jelentek meg a szocialista rendszer belső működésével kapcsolatban is. A tényleges politikai irányítók legfőbb bűne az, hogy a saját akaratukat a munkások akarataként állították be: "mindannyian tudjuk, és főleg tudja minden munkás, hogy a munkásság semmiben sem döntött. Mások szavaztak a munkások képviselői helyett." A kommunista párt a lenini tétel szerint a munkásosztály politikai szerveződése - ám a dokumentum a kommunista pártok ezen alapvető jellegét is megkérdőjelezi.
A szöveg szerint a társadalom előtt álló legfőbb feladat a rendszer "emberivé" tétele. "Hosszú hónapokig tartott, amíg elhittük, hogy szabadon megszólalhatunk, beszélhetünk, sokan még ma sem hisznek a nyilvánosságban." Nyár elején ne pihenjünk - figyelmeztet a szerző a visszarendeződés veszélyeire - hanem "igyekezzük az eseményeket megérteni és válaszolni rájuk". Mindenki saját maga alakítsa ki álláspontját, vonja le a tanulságokat. Közös, egységes álláspontot viták során lehet kialakítani, amihez élni kell az 1968-as év egyetlen demokratikus vívmányával, a szólásszabadsággal.
A tanulmány nyíltan kimondta, hogy a párton belül sok a régi konzervatív vezető, ami elősegítheti a restaurációt. A szöveg a politikai kérdések mellett erkölcsi és emberi ügyeket is felvetett. A fennálló rendre és elképzelésekre veszélyt jelent a külföldi erők beavatkozása, amit ha kell, a kormány álláspontjával összhangban akár fegyverrel is lehet támogatni. "Ez a tavasz most véget ér, többé már nem tér vissza. Télre minden eldől" - zárja a politikai akcióprogramot Vaculík.
A Kétezer szó az 1968-as prágai események egyik kiemelkedő eseményévé vált. Mind tartalmában, mind formájában megmutatta az embereknek, hogy a hatalom érdekeire és lehetőségeire való tekintet nélkül is viselkedhetnek - mint szabad emberek. A Vaculík által megfogalmazott értelmiségi felhívás után kilenc évvel Prágában megjelent egy másik szöveg, a Charta '77, amely sokban hasonlított a Literární listyben 1968-ban megjelent elődjére.
Kiss Balázs - Terra Recognita Alapítvány
