Kétmilliárdos rekonstrukció Pápán

Egyéb

papaA teljesen felújított kastélyban két új állandó kiállítást rendeznek majd be és időszaki kiállításoknak is helyet ad a műemlék; kialakítanak egy 3D-s vetítőtermet, restaurálják a kastélykápolnához hasonlóan a mellette található oratóriumot, kézművesműhelyt hoznak létre, ahol csokoládé- és gyertyaöntés lesz látható - közölték a pápai önkormányzati cégek képviselői.  A kivitelezési munkálatokkal - ha a régészeti feltárások miatt nem húzódik el - év végéig végeznek, az úgynevezett főúri enteriőr addig látogatható.

Németh Tamás, a Pápai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, az épület teljes rekonstrukciójának ideje alatt a legfontosabb feladat az lesz, hogy az építési terület és a látogatók közlekedésére biztosított folyosók jól körülhatároltak legyenek. A 2011-ben elkészült és átadott kiemelt múzeumi terek látogatása ugyanis a felújítás alatt biztosított. A balesetek megelőzése érdekében a kivitelező, a műszaki ellenőr és a Pápai Platán Nonprofit Kft. folyamatos együttműködésére lesz szükség ?áll az intézmény honlapján.

Az Esterházy-kastélyban eddig működő intézmények április elejére átköltöztek, így a teljes nyugati szárny és a keleti szárny földszintje kiürült. A felújítás ideje alatt a kivitelező a kastély nyugati, Török Bálint utca felőli kapuján közelíti meg a munkaterületet, így a Fő tér új burkolatában nem tehet kárt. A pápai rekonstrukciót kétmilliárd forintból finanszírozzák: ebből 1,6 milliárd forint európai uniós forrásból, míg 300 millió önkormányzati keretből származik.

Országszerte több kastély is megújul, Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ vagyonkezelésében lévő számos műemléképületet uniós forrásból rekonstruálják. Róna Katalin sajtófőnök a Kultúra.hu-nak korábban elmondta, több épület teljes restaurálása hamarosan a végéhez ér: Edelényben a Holt-Bódvarevitalizációs projektjével párhuzamosan végéhez közeledik a L?Huillier - Coburg-kastély helyreállítása, emellett különleges élményt ígér a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a siroki vár. Ozorán a Pipo-vár belső terei újultak meg, Pécelen a Ráday-kastélyban pedig jelenleg még folyik a Márványistálló és a park helyreállítása. Különösen nagy munkálatokat végeztek Fertőd-Eszterházán, ahol  a fejlesztés első üteme már 2012 májusában lezárult, így a nyáron zajló ?Eszterházi Vigasságok? már a felújított környezetben zajlanak.