Kétmillió látogató a sanghaji Magyar Pavilonban

Egyéb

Alig több mint két hónappal a Sanghaji Világkiállítás megnyitása után a Magyar Pavilon látogatóinak száma elérte a kétmilliót. Ez a szám megközelítőleg azonos azzal az adattal, amelyet a szervezők az Expo teljes időtartamára, azaz hat hónapra prognosztizáltak.
 

sanghaj_magyarpavilon_2milliomodik_latogato_03.jpg
Zhou Xiaoxiao lett a  kétmilliomodik látogató

A Zhou Xiaoxiao nevű fiatal hölgy barátjával, Wang Zhonglonggal együtt tekintette meg a Magyar Pavilont. A pár a Csiangszu (Jiangsu) tartománybeli Nantong városából érkezett, ahol a hölgy egy ruházati üzletben dolgozik, párja pedig elektronika szakos egyetemi hallgató. Mint elmondták, első alkalommal jártak az Expó területén, ahol a Magyar Pavilon volt a harmadik, amelybe betértek, mert érdekes külsesjével felhívta magára a figyelmet.

 
A pavilon igazgató-helyettese, Szöllősi Katalin a pár fotójával és Budapest nevezetességeivel díszített, a Magyar Posta által a helyszínen készített személyes bélyegívet, valamint egy működő alumíniumötvözetből készült Gömböcöt adott át a szerencsés látogatóknak.