Kétnapos bulival egészül ki a Körös-Toroki Napok

Egyéb

Magna Cum Laude

A szervezők idén még kiemelkedőbb színvonalú, emlékezetes élményt nyújtó műsorokat ígérnek minden korosztálynak. A rendezvényen különböző gyermekjátékokra, vetélkedőkre számíthatnak az érdeklődők, esténként pedig nívós koncertek teszik teljessé a programot.

 
Július 31-én színpadra lép a legendás '50-es évek rockabilly életérzését tökéletesen prezentáló Mystery Gang Trio, a Bikini és a Zsomboys együttes. Másnap a Magna Cum Laude, a Road, Csepregi Éva és az Easy/DC játszik. Augusztus 2-án Charlie, a Besh o droM, a Pál Utcai Fiúk és a Kowalsky meg a Vega lép a színpadra, míg a zárónapon a Bon-Bon, a La Bomba és a Reflex Team szórakoztatja a közönséget.
 
Idén először kerül sor a Körös Toroki Napok keretein belül az Elektro Körös fantázianevet viselő, két estét felölelő bulira. Olyan fiatal tehetségek állnak majd a dj-pultba zenélni, mint a sokak által kedvelt Andro, aki már egész fiatalon, 13 évesen pörgette a lemezeket.
 
A péntek esti fellépők között találjuk még a Sanfranciscobeat nevű formációt, mely az Egér becenévre hallgató Kovács Krisztiánt takarja, aki tizennégy évesen, 1996-ban kezdett összebarátkozni a lemezjátszókkal. Az augusztus 1-i buli rangidős lemezlovasa Szigeti Péter alias Dandy lesz.
 
A második parti-este az elektronikus zene egy másik vonalára épül - augusztus 2-án tech house-osabb zenéket hallhatunk majd. A két, talán legrégebben elismert magyar dj, Budai és Newl is a fellépők között vannak. Az este további szereplője dj Nils, aki még igazán fiatal, s ígéretes karrier elé néz a szakmabeliek szerint.