EllentetesAlapallas_werk_foto_Forcodes_HornBartaCsengele.jpg

Ketrecharcos testvérekről forgat Füzes Dániel

Nagy Márk, László Gáspár és Schmied Zoltán főszereplésével elkezdődött Füzes Dániel Ellentétes alapállás című első mozifilmjének forgatása, amely budapesti és hajdúszoboszlói helyszíneken forog 30 napot. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával valósul meg a Forcodes és a CineSuper gyártásában.

Az Ellentétes alapállás az MMA sporton túl a testvéri szeretetről és gyűlöletről szól. A történet szerint Dénes (Nagy Márk) mindennél jobban vágyik arra, hogy a kevert harcművészetek legjobbjává váljon, és ezért a célért bármit hajlandó feláldozni. Egy nap azonban felbukkan kilenc éve nem látott öccse, a siketnéma Balázs (László Gáspár), akiről hamar kiderül, hogy küzdősportban még a bátyjánál is tehetségesebb. Viszont van közöttük egy régről hozott feszültség, ami a ketrecben hamar a felszínre tör.

„Hihetetlen érzés, hogy elkezdtük forgatni a nagyjátékfilmünket. 2014-ben kezdtem el hobbiszinten MMA-zni az öcsémmel, innen inspirálódott az ötlet, amelyet négy év alatt alakítottunk forgatókönyvvé Biró Zsombor Auréllal. Filmünk elsődleges kérdése, hogy vajon visszatalálhat-e egymáshoz két fivér, akiket még gyermekkorukban választott szét az élet, és akik között ott feszül a megbocsáthatatlan bűn, mint egy láthatatlan fal. Hosszú és precíz előkészítés után, ami többek között fél év küzdősportképzést is jelentett a színészek számára, megkezdtük a filmünk első jeleneteinek forgatását. Nagy kihívás elé állítottuk magunkat, de olyan emberekkel dolgozhatok, akiknek a nagy része lassan több mint tíz éve kísér a pályámon. Azt érzem, hogy egy ilyen összeszokott családdal biztosan meg fogjuk tudni valósítani ezt a történetet” – nyilatkozta Füzes Dániel rendező.

„Füzes Dániel rendezővel közösen készített két rövidfilm után ezt a forgatókönyvet olvasva egyből tudtuk, hogy egy nagyszerű projekttel állunk szemben, amely ismét tele van olyan izgalmas és érzelmileg túlfűtött jelenetekkel, amelyek képesek lesznek a nézőket a moziszékbe ragasztani. Már az első napi felvételeket visszanézve is joggal gondolhatjuk, hogy nem tévedtünk” – mondta a film producere, Szy Marcell (Forcodes Productions).

„A CineSupernél büszkék vagyunk arra, hogy az eddigi erős vizualitással rendelkező filmjeink után most is egy olyan projektet készítettünk elő, amely tovább építi ezt a tendenciát, ráadásul ezúttal a műfaji sajátosságaival még izgalmasabbá teszi a palettánkat. Küzdősportról szóló filmre még nem volt példa a kortárs magyar filmtörténetben, ezzel ismét egy olyat húzunk, ami egyedülálló” – vallják Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám (CineSuper) producerek, akik többek között a Minden rendben és Az első kettő című filmeket jegyzik.

Az Ellentétes alapállás Biró Zsombor Aurél forgatókönyvíró, Szy Marcell, Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám producerek, Császár Dániel operatőr, Hakkel Borbála látványtervező, Rátkai Dávid jelmeztervező, Gaszner Veronika gyártásvezető, Nyitrai Balázs első asszisztens és Kovács Géza kaszkadőr közreműködésével készül. A forgatás a napokban kezdődött, és a film a tervek szerint jövőre lesz látható a mozikban.

Ez is érdekelheti

Kocsányi András: Egyenként kiveszik a szerveket, hátha az egyikben ott lesz a kakukktojás

Rendezőként is a startvonalon áll, de lehet, hogy európai hírű filmterve előbb valósul meg külföldön vagy a színpadon, mint hazai finanszírozásból.

A kapunyitási pánik nem korhatáros

A szerelem meg néha nem vak, hanem süket. Abszurd humorú, zenés kapunyitásipánik-történetet rendez a budapesti éjszakában és gyakran nappal is Szabó Márton István.

Átadták a 35. Mediawave díjait

Május 4-én a Szigliget Várudvarban hirdették ki az idei Mediawave Film és Zenei Együttlét filmes versenyének eredményeit. Tavaly novemberig 42 országból 625 filmet neveztek a mustrára, az előzsűrizés után 70 pályamunkát látott a közönség.

Ez a tíz fiatal filmes jutott be az idei Inkubátor program döntőjébe

Nyilvánossá vált a jubileumát ünneplő program által idén támogatott pályakezdő művészek névsora. A Nemzeti Filmintézet 2015-ben elindított Inkubátor programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása.