Kovács Miklós a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, mesterségét édesapjától tanulta. Turi Attila, az MMA elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: a kékfestőmesterség a Kovács családban nemzedékről nemzedékre hagyományozódott, máig példát mutatnak arra, hogy az apáról fiúra szálló mesterség művészévé lehet válni, és a szorgalmas munkából tisztességesen meg lehet élni. Kiemelte, hogy az UNESCO által a szellemi, kulturális örökség listájára felvettek közül kiemelkedik Kovács Miklós műhelye, amely berendezésével és formakészletével nem csupán a hazai, de az európai ipartörténet ritkaságai közé tartozik. Az MMA elnöke hangsúlyozta: „a népviseletben az ember önkéntelenül kiegyenesíti a tartását, s a test mozdulata visszahat a lélekre is. A derekas testtartás egyben tiszta lélektartás is, mely az ősök tiszteletén alapuló, a fenntartható közösséget éltető, az utódoknak hagyományozható életútban virágzik ki.”
Dr. Csonka-Takács Eszter néprajzkutató, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója megnyitó beszédében elmondta: „Miklós bácsi egy jelenség, aki olyan örökséget képvisel, amelyet mindig meg tudott újítani.” Új gépeket hozott létre, s a kékfestő anyagon különféle színek alkalmazását célzó kísérleteket végzett. Dr. Csonka-Takács Eszter hangsúlyozta, hogy Kovács Miklós bevonta a családját is a mesterségbe, mert tudja, hogy a következő generációk kezében van a jövő tudása.
A kékfestők mesterségében való elmélyüléshez ajánljuk Mester és inas sorozatunk kapcsolódó részét, amelyben Tóth Ildikó és Gerencsér Enikő kékfestőmesterekhez látogattunk el. A tudás itt anyáról lányára száll, győri műhelyükben a hagyományokat ötvözik a modernnel.