A hó előtti könyves kísérlet tulajdonképpen eredményesnek tűnt, az a néhány könyvkiadó, aki bejutott a Műcsarnok melletti, fűtött sátorba, már jóval az ünnepek előtt bemutathatta és eladhatta a készleteit. Innentől kezdve pedig, csak fokozódik majd a vásárlási láz, és az ostromot az elszaporodott könyves plázák, - paloták simán ki tudják szolgálni majd. A sátorban árusítás és dedikálások zajlottak szombat délelőtt, megtekinthető és kipróbálható volt az első hazai hangoskönyv-automata. Mindenki lemezre mondhatta kedvenc, rövidebb írásait és hazavihette ajándékba, mármint, aki úgy gondolta, hogy a hangját érdemes az utókornak rögzíteni. Ami egy újabban megfigyelhető tendencia, hogy a képregény kiadványok népszerűsítése nem volt hiábavaló. A középiskolás korosztály lázasan túrja az igényes comic book pultokat. Kisebb gyerekeknek is voltak olcsóbban kapható, amúgy méregdrága mesekönyvek, viszont gyerekprogram a Műcsarnok épületében zajló könyvbemutatók között vagy közben, nem igen akadt. Így maradt nekik a felszabadult rohangálás a nagy fehér falak és a kortárs videóművek között.
Rövid zsilipelés után a sátorból a hátsó folyosón lehetett megközelíteni a kiállítótereket, ahol az őr boldogan közölte velünk, mennyire örül, hogy most már be lehet járni innen is, nem úgy, mint a múlt rendszerben, amikor még nem lehetett, és nem igazán a népet szolgálta a múzeum. Igazi lakossági ünnep, ingyenesen lehetett látogatni az épp zajló kiállításokat, a büfé korlátlanul rendelkezésre állt, és az előadóteremben épp gyerekpszichológusok adták egymásnak a mikrofont. Révai Gáborral, a Beszélgetés nem csak gyerekekről című, máris nagyon népszerűnek tűnő új kötet szerzőjével, és a könyvben szereplő két interjúalannyal, Vekerdy Tamással és Ranschburg Jenővel beszélgetett Váradi Júlia.
Révai rutinos interjúkötet író, most a két népszerű és ugyanabban az évben, 1935-ban született lélekbúvár legizgalmasabb életrajzi képleteit próbálta kibontani, a beszélgetés tanúsága szerint sikeresen.
Hetvenkét éves korában az emberrel már tabuk nélkül lehet beszélgetni, ettől aztán felszabadult is volt a déli szeánsz. Sötét titkokat árultak el, Ranschburg arról, hogyan csinált zajból Rorschah-tesztet vakoknak, Vekerdy arról, hogyan fedezte fel és vállalta az arisztokrata családi szálban a zsidó vonalat.
A két, látszólag nem mindenben egyetértő szakemberről kiderült, hogy liberalizmusukban nagyon hasonlítanak, de az iskola szerepéről mások az elgondolásaik. Vekerdy, akit elsősorban a gyerekek érdekelnek, a Waldorf iskolákkal bizonyítja az igazát, Ranschburg pedig inkább azt kutatja, hogyan lett a gyerekből felnőtt és intézményi háttér nincsen az elgondolásai mögött.
A lényeg mindkettőjük szerint az, hogy ne akarjuk másnak nevelni a gyereket, mint ami, hanem ismerjük meg őket és segítsünk kibontakozni nekik. Mindketten kertészeti példákat hoztak szemléltetésként, hogy például egy rózsamagból nem lehet tölgyfa, abból gyönyörű rózsabokrot kell inkább az életre segíteni. Így aztán hozzáképzelhettünk a fiesztához egy kertészeti szabadegyetemet.
