?Életünk egy olyan mondat, amit nem mi kezdtünk, nem mi fejezünk be: mégis rólunk szól? ? hangzik Kolozsvári Grandpierre Emil egyik legismertebb sora. Az irodalmi érdeklődésű fiú Kozsvárott született 1907-ben, tekintélyes hivatalnok családban. Szülővárosában, Párizsban és a pécsi egyetemen végezte el tanulmányait. Állástalan diplomásként a Statisztikai Hivatalba került ínségmunkára. A Nyugat, a Protestáns Szemle közli első írásait; a Magyar Csillag állandó munkatársa. 1947-től megszűnéséig a Magyarok szerkesztője.
Dolgozott többek közt a Statisztikai Hivatalban, az Iparművészeti Iskolában, valamint a Magyar Rádió dramaturgiai osztályán. 1941-től 3 éven keresztül a Franklin Társulat Kiadóvállalatának lektora. A második világháború után szovjet hadifogságba került, onnan visszatérvén a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának vezetője majd helyettes műsorigazgatója lett 1949-ig. 1950-től 1951-ig a Hungária, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó lektora. Az "esszéistáktól" írásainak szinte tapintható, groteszk érzékletessége ? a korabeli próza más irányzataitól hangsúlyozott, sokszor az abszurditásig vitt, játékosan kérkedő intellektualizmusa választja el.
Pályájának indulásáról így vall: "Irodalmi pályafutásomat Magyarországon én is a Nyugatban kezdtem, mint a velem egykorúak közül sokan. Valójában nem munkatárs voltam a Nyugatnál, inkább amolyan irodalmi bedolgozó vagy alkalmi munkás. Először Móricz Zsigmondnál próbálkoztam, sikertelenül, aztán Babitsnál eredményesebben. Régi hagyomány a magyar irodalomban, hogy a kezdő író a mások bőrén tanul meg írni ? már amennyire megtanul, és már aki megtanul".
Joggal tekintik Grandpierre főművének az 1942-ben megjelent Tegnapot és folytatását, helyesebben előzményét, a Szabadságot (1945). Az esszének, a regénynek és az emlékiratnak e két rendkívül sajátszerű szövedéke nemcsak kulcsa az életműnek, de az úgynevezett középosztályi neveltetés páratlan éles kritikája.
1992. májusában hunyt el Budapesten.
(Forrás:mek.oszk.hu, wikipedia.hu)
