Kezdődik a 21. Festum Varadinum

Egyéb

(MTI) A 2012-es Festum Varadinumon mintegy negyven rendezvény lesz, ezek legnagyobb részét váradi civil egyesületek szervezik, de a hagyományokhoz híven szerepet vállaltak az iskolák, a történelmi magyar egyházak és a művelődési intézmények is.
    

A civileknek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Communitas Alapítványa segít részfinanszírozással a szervezésben. A Festum Varadinum fővédnöke Kelemen Hunor romániai kulturális és örökségvédelmi miniszter, illetve Halász János, a magyar Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára. A rendezvénysorozatot mindkét tárca anyagilag is támogatja.
    
Szombaton a váradi Ady Endre Gimnáziumban A könyv napját tartják a Diákokért Egyesület szervezésében, vasárnap lesz a nyitó istentisztelet a Nagyvárad-újvárosi Református Templomban, amelyen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese hirdet igét.
    
A több könyvbemutatóval, iskolanappal, pódiumbeszélgetéssel és előadással tarkított rendezvénysorozat idén is a Varadinum Gálával zárul, amelyen a tavalyi legjobban sikerült rendezvények szervezőit tüntetik ki. A szintén hagyományos Szent László-körmenet, amelyen a lovagkirály váradi hermáját hordozzák körbe egyházi és világi elöljárók, május 6-án lesz a Római Katolikus Székesegyházban.