shutterstock_537726190.jpg

Kezdődik az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden

A Török János természetfotóiból rendezett kiállítás megnyitójával, koncertekkel és fényfestéssel elkezdődik október 1-jén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Őszi Kulturális Fesztiválja, melyen két hónapon át hetven helyszínen háromszáz, többségében ingyenes program várja az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat célja, hogy az egyetemen működő művészeti csoportok és művészi ambíciókkal rendelkező hallgatók mellett neves előadó- és alkotóművészek mutatkozzanak be az egyetem és Szeged közönsége előtt.

A rendezvénysorozatot évről évre úgy állítják össze, hogy minél szélesebb kultúrkörből merítsenek, és lehetőség szerint minden korosztálynak, érdeklődési körnek megfelelő programlehetőséget nyújtsanak. A jól megszokott műfaji sokszínűség idén sem marad el: az összművészeti fesztivál programjai között könnyű- és komolyzenei hangversenyeket, ismeretterjesztő előadásokat, színházi előadásokat, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi és közéleti beszélgetéseket is találni.

A fesztivál nyitányaként az egyetem központi épületében rendeznek kiállítást Török János természetfotóiból. Az egyetem egykori és jelenlegi hallgatójának fotóriporteri, fotóművészi munkásságát eddig több tucat hazai és nemzetközi díjjal jutalmazták. A Dugonics téren néptáncbemutatót és táncházat tartanak, a sokszínű fesztivál megnyitóját pedig hagyományosan fényfestés teszi különlegessé, mely alatt a Szegedi Nemzeti Színház művészei A dzsungel könyve musical dalaiból válogatnak.

Október 7-én a Szegedi Egyetemi Színház felolvasószínházi esten mutatja be Klebelsberg Kunó és Szent-Györgyi Albert tiszteletére A citrátkör című színdarabot. Szintén felolvasószínházi esten láthatja a közönség Csíkos Csaba Magyarul álmodni című darabját a Reök-palotában. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár épületében pedig október 14-től rendkívül gazdag és reprezentatív tárlattal tisztelegnek születésének centenáriuma alkalmából Kállai Ferenc, a nemzet színésze munkássága előtt.

Folytatódik a nagy sikerű Vers délben programsorozat, amelyben minden hétköznap a déli harangszó után egyetemi és szegedi polgárok mondják el kedvenc verseiket a rektori épület előtt. A fesztivál megnyitójának napján Fendler Juditot, az SZTE kancellárját hallhatja a közönség.

Zenés könyvbemutatón ismerheti meg a közönség a művészcsalád történeteiről mesélő Gryllusok című kötetet. November 5-én a Grand Caféban ismerhetik meg az érdeklődők Szilasi László [18.48: telefon] című gyászkönyvét, melyet édesanyja halála után kezdett el írni.

Több kiállítás is felidézi a Szeged fejlődésében meghatározó szerepet játszó Klebelsberg Kunó alakját. Az egykori kultuszminiszterről november 7-én az egyetem központi épületében nyílik tárlat Klebelsberg öröksége – Egy élet a magyar tudomány és kultúra szolgálatában címmel, míg Sonkodi Rita képzőművész festményeivel a politikust és korát hozza el a közönség elé.

A következő hetekben a fesztivál vendégeként koncertezik Szirtes Edina Mókus, Balázs-Piri Soma zongoraművész, Varga Laura fuvola- és Pavlovits Dávid gitárművész. A Szólamok szövetsége című esten közös produkcióval lép színpadra a Szegedi Egyetemi Énekkar és a Szegedi Egyetemi Színház, az Universitas Szimfonikus Zenekar újjáalakulásának 20. évfordulója alkalmából ad ünnepi hangversenyt.

Ez is érdekelheti

Ritkán látott magyar filmek a Puskin mozi filmklubjában

Ősztől ritkán látott magyar filmeket vetítenek a fővárosi Puskin moziban, a Maszek filmklub keretében, szeptember 28-án Kézdi-Kovács Zsolt Ha megjön József című 1976-os alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A filmklub házigazdái Kisházy Eszter, Dezső Bálint és Beleznai Márk.

Campustúrákkal nyit a MOME

A szakbemutatók mellett tárlatvezetések és campustúrák is várják a látogatókat október 18-án, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) 2025-ös nyílt napján – közölte az intézmény. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Oscar-jelölt alkotással indulnak a Szlovén Filmnapok

Szlovénia idei Oscar-nevezettje, a Berlinalén FIPRESCI-díjat nyert Valami van a levegőben című alkotás nyitja október 2-án a kilencedik Szlovén Filmnapokat a budapesti Toldi moziban. Október 3-án a Locarnói Filmfesztiválon debütált A játszótér a miénk című kedves alkotást vetítik, 4-én pedig a különleges humorú, társadalomkritikát is megfogalmazó Ez rablás lesz műsoron.

Marcus Miller és Richard Bona is fellép a JazzFesten

Brandee Younger és Robin McKelle is koncertet ad Budapesten az Eiffel Műhelyházban a JazzFest Budapest szervezésében. McKelle október 27-én gondolja újra Ella Fitzgerald örökségét, Younger pedig november 3-án mutatja meg, hogy lehet hárfán tágítani a jazz határait.