Kezdődik Kecskeméten a Hírös Hét Fesztivál

Egyéb

(MTI) Mák Kornél, Kecskemét oktatási és kulturális ügyiért felelős alpolgármestere felidézte: az 1934 óta tartó fesztivál első időszakában a mezőgazdasági termékek bemutatásán volt a hangsúly, ma azonban már a turizmus és a kulturális programok széles skálája jellemzi a város legnagyobb rendezvényét. Az alpolgármester kiemelte: Debrecen és Kecskemét kulturális együttműködési megállapodást köt, amelyet augusztus 20-án Debrecenben, a Virágkarneválon, majd két nap múlva Kecskeméten, a Hírős Hét Fesztivál megnyitóján írnak alá.

 
Csabai Lili, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Fesztiváliroda ügyvezető igazgatója a 77. fesztiválról elmondta: ünnepi közgyűléssel indul az egy hétig tartó rendezvény, ahol a város ez évi kitüntetettjeinek adják át az elismeréseket. A reggeltől késő estig tartó programokat a főtéri nagyszínpadon tartandó koncert zárja. Lesz pékverseny, rózsa- és virágkiállítás, dalos-táncos találkozó és a zárónapon megrendezik a babakocsis felvonulást. A fesztivál utolsó napja a gyerekeké lesz, melyen a Ciróka Bábszínház szervez programokat, este pedig az Alma Együttes koncertjére várják a fiatal korosztály tagjait.
 
Csabai Lili közlése szerint a fesztivál 20 millió forintos költségvetéséhez több szponzor biztosított anyagi támogatást. Hangsúlyozta: a fesztiválra 143 faházat állítottak fel a város főterén, melyeket kibéreltek a különböző vállalkozások.
 
Hamzáné Lakó Judit, a Kecskeméti Kistérségi Iroda vezetője elmondta, hogy a kistérség települései az idén 14. alkalommal jelennek meg a nagyközönség előtt. A kertészeti és élelmiszeripari kiállítás a város főterén várja az érdeklődőket. A társulás 17 településéről több mint 150 kiállító terményeit ismerhetik meg, 50 kézműves munkájába nyerhetnek betekintést az érdeklődők, valamint 28 kulturális csoport produkcióját láthatják a nézők. Hamzáné Lakó Judit felhívta a figyelmet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési fórumra, melyen előadást tart mások mellett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Font Sándor, a Regionális Fejlesztési Tanács elnöke is.
 
A Hírös Hét fesztivál ötletét a 30-as években Kecskeméten megrendezett Barack ünnepéből vették. Az első fesztivált 1934-ben még a barack érési idejére, július közepére időzítették. Az első fesztiválon részt vett a város szülötte, Kodály Zoltán is.