65a586fe-540e-490e-a34d-595b39b19e20.jpg

Kezdődik Liszt Születésnapi Fesztiválja a Zeneakadémián

Október 16-tól 22-ig tart a csaknem másfél évtizedes múltra visszatekintő rendezvény. Az idei fesztiválon fellép a Klukon Edit–Ránki Dezső zongoraművész-házaspár, Osztrosits Éva hegedűművész, Fülei Balázs és Csabay Domonkos zongoraművészek, valamint Takács-Nagy Gábor vezényletével a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara. A Liszt Múzeumban korhű ruhás tárlatvezetések, illetve gyermekprogramok is lesznek.

Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója, azaz 2011 ősze óta rendezi meg a Zeneakadémia és Liszt Múzeuma a Liszt Születésnapi Fesztivált, amelyen az október 22-i születésnap köré rendezve alapító elnökének életművéből válogatott különleges koncertekkel és kísérőprogramokkal várják a látogatókat. Az idei rendezvénysorozat október 16-án kezdődik; három napon át 10 és 16 órakor korhű ruhás tárlatvezetés, 14 órakor pedig gyermekeknek szóló múzeumpedagógiai foglalkozás lesz a Liszt Múzeum termeiben, a Régi Zeneakadémia épületében.

Koncertek

Október 17-én 18 órától Fülei Balázs ad szólóestet, amelyen Schubert-impromptuk is elhangzanak, október 18-án 11 órától Osztrosits Éva hegedűművész és Csabay Domonkos zongoraművész Beethoven 4. zongora-hegedű szonátáját is eljátssza, 18 órától pedig a Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraművész-házaspár Dukay Barnabás és Grieg szerzeményeiből is válogat. A koncerteket a Nemzeti Kulturális Alap, a Liszt Múzeum Alapítvány és a Péter Horváth Stiftung támogatásával rendezik meg.

Október 18-án három jól ismert művész lép színpadra: az érdemes művész és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Prunyi Ilona, Banda Ádám hegedűművész, valamint a kétszeres Kossuth-díjas gordonkaművész, Perényi Miklós. Ők Volkmann, Erkel és Dohnányi művei mellett négy Liszt-művel tisztelegnek az intézmény alapítója előtt.

Nagyterem

Az eseménysorozat „koronáját” a hagyományos, október 22-i Liszt-születésnapi koncert jelenti a Zeneakadémia Nagytermében, az egyetem hallgatóiból álló Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát ezúttal az együttes gyakori vendége, Takács-Nagy Gábor vezényli, szólistaként pedig egy zongorista- és egy orgonistanövendék lép fel. Előbbi, Szaniszló Attila Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenyében, utóbbi, Werner Lilla pedig Saint-Saëns híres Orgonaszimfóniájában működik közre. A művek előtt elhangzik még Liszttől az Orfeusz című szimfonikus költemény.

Ez is érdekelheti

Ünnepi hangverseny a Zeneakadémián

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara idén is méltó módon ünnepli 172 éves fennállását: november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik. A Junior Prima-díjas Hontvári Gábor vezényletével Dohnányi, Brahms és Gyöngyösi művei szólalnak meg – múlt, jelen és jövő harmóniájában.

Alina Ibragimova lesz a Fesztivál Akadémia karácsonyi ajándéka

A Fesztivál Akadémia Budapest tíz éve nyitotta meg kapuit. A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész-házaspár által alapított komplex programsorozat – fesztiválok, mesterkurzusok, versenyek rendszere – a jubileumi évben különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget. December 13-án Alina Ibragimova hegedűművész lesz az est vendége a Zeneakadémia Nagytermében.

Novák Irén: a Bartók Ünnep a magyar zenei örökség páratlan eseménye

A magyar zenei örökség páratlan ünnepe vár a közönségre a Magyar Kincsek Bartók Ünnepen – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a rendezvény hivatalos megnyitóján.

Az egész világ követheti a Concerto Budapest Bartók-fesztiválját

Háromnapos Bartók-ünneppel nyitja szeptember 26–28. között új évadát a Concerto Budapest. A vezető klasszikus zenei csatornák révén százmilliók láthatják főműsoridőben a szerző halálának 80. évfordulóján a Bartók Festival – Bartók for Europe című sorozatukat.