Kezdődik a Pécsi Szabadtéri Játékok

Egyéb

(MTI) - Pécs elsőként 1977-ben megrendezett kulturális eseménysorozata idén a Pécsi Országos Színházi Találkozó zárónapján, szombaton, a Fáklya Horvát Művészegyüttes táncszínházi előadásával veszi kezdetét. A fesztivál 15 előadása a baranyai megyeszékhelyen öt helyszínen, negyven alkalommal látható majd.
 

FIMA_POSZT_20080608006_Pecs_Szekesegyhaz.jpg
Pécs

Szikora János rendező ősbemutatóként állítja színpadra Sárosi István Gyilkos etűdök című pszicho-krimijét. A kellő erotikával átitatott, "halál Á-dúrban két szólamra, hat hangszerre" műfaji meghatározású opuson, melyet Petrik Andrea és Szikszai Rémusz szólaltat meg, szigorúan csak nagykorúak borzonghatnak.

 
A szabadtéri játékok másik premierje Nagy Tibor-Pozsgai Zsolt-Bradányi Iván: A kölyök című zenés játéka lesz Balikó Tamás rendezésében. A főszereplőt, Chaplint Lipics Zsolt alakítja.
 
Eck Imre szellemiségében immár harminc éve nyaranta is kiemelt szerepet kap Pécsett a tánc, a Pécsi Balett és vendégei közreműködésével. Ezúttal Ravel Bolero és Carl Orff Carmina Burana című műveire álmodott koreográfiákban láthatjuk a pécsi táncművészeket. Az előbbit Vincze Balázs, a társulat jelenlegi, az utóbbit, Herczog István a kilencvenes évek Pécsi Balettjének művészi létét meghatározó igazgatója jegyzi.
 
A fesztiválon Plautus Hetvenkedő katona című komédiáját a Janus Egyetemi Színház állítja színpadra. A főszereplő a Jászai-díjas Kocsis Gergely, a címszereplő pedig Adorjáni Bálint végzős színiakadémista, a Radnóti Színház társulatának tagja lesz. Korábban mindketten az egyetemi színház tagjai voltak.
 
Idén ismét láthatja a közönség az elmúlt évad sikeres produkcióját, Ephraim Kishon A házasságlevél című vígjátékát Besenczi Árpád rendezésében, aki Fehér Anna partnereként főszereplője is a darabnak.
 
A játékok helyet adnak az immár hagyományos blues és dzsesszfesztiválnak, s a FolkHíd Nemzetközi Néptáncfesztiválnak is. Részletes program itt.