Kezdődik a Szegedi Ifjúsági Napok programsorozata

Egyéb

 
(MTI) - Gajdán Bálint főszervező a keddi sajtóbejáráson elmondta, hogy a huszonkét helyszín közül tizenkettőn szól majd a zene. A koncerteken a népszerű hazai zenekarok mellett minden nap külföldi sztárokkal is találkozhatnak a rajongók: a SZIN vendége lesz a Yellowcard amerikai pop-punk banda, a 2007-ben már Szegeden is hatalmas sikert arató Kosheen, a Németországból érkező André Tannenberger, azaz ATB, a szombati zárónapon pedig a Parov Stelar Band, illetve az olasz-ugandai származású német mambó császár, Lou Bega.
 
Az időjárás-előrejelzés szerint kánikula várja majd a fesztiválozókat, akik hatvan kútból juthatnak ivóvízhez, de kényelmükről párakapuk, az utakat locsoló lajtos kocsik is gondoskodnak. Igazi felfrissülést hozhat az egyik új helyszín, a finom homokú Tisza-plázs, a SZIN fesztiválstrandja is. Itt a vendégek napágyakban pihenve, napernyők alatt vagy napozva, hűsítőket kortyolva várhatják a koncerteket vagy pihenhetik ki a bulik fáradalmát.
 
Más hazai fesztiválokhoz hasonlóan az idei évtől a SZIN-en is bevezették a kártyás fizetést, ami jelentősen felgyorsítja a vendéglátóhelyeken a kiszolgálást, és a tapasztalatok alapján csökkenti a bűncselekmények számát is.
 
Az idén valamivel több mint 200 millió forintból megszervezett SZIN-re elővételben a tavalyinál 10 százalékkal több bérlet és napijegy fogyott el, így Gajdán Bálint bízik abban, hogy sikerül elérni az összességében 70 ezres látogatószámot.
 
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a SZIN idején fokozottan ellenőrzik a város egész területét. A korábbi évekhez hasonlóan a beléptetésért és a fesztiválterület ellenőrzéséért egy magáncég felelős, a rendőrség a rendezvény külső biztosítását végzi.
 
A rendőrség határozottan fellép a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőivel szemben. A Partfürdő területét még a nyitás előtt átvizsgálták, illetve szúrópróbaszerűen ellenőrzik a beléptetést is.