Bécs és Róma után végre itthon, a győri Esterházy-Palota termeiben tekinthetőek meg Kovács Kálmán 60-as, 70-es, 80-as években készült művei, főként szitanyomatok és litográfiák.
Kovács Kálmán a Csehszlovákiához tartozó, Losonc közeli faluban, Miksin született 1927-ben. A II. világháborút, a kommunista hatalomátvételt és a padlássöprés rémuralmát is Miskolcon élte át. A front elvonulását követően vasútépítő mérnökhelyettesként dolgozott, és beiratkozott egy műszaki rajziskolába Budapesten. Tanárai javaslatára a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Mesterei Ferenczy Valér és Molnár C. Pál voltak. Tőlük kapta az első szakmai instrukciókat, továbbá „Nagybánya üzenetét".
1956-ban a forradalom aktív részese volt. A szabadságharc leverése után édesapjával Bécsbe menekült, ahol felvételt nyert a Képzőművészeti Akadémiára. Mesterei Oskar Kokoschka és Christian Ludwig Martin voltak. Kitűnő diplomával végzett. Bécsben műtermet és grafikai műhelyt rendezett be, és a nemzeti emigráció, a bécsi magyar közélet egyik kiemelkedő személyisége lett. Afféle „nyugati kapcsolatként” olyan alkotók pályáját segítette, akik ma már kulcsfigurái a kortárs magyar művészetnek, így Lakner Lászlóval és Gyémánt Lászlóval is baráti kapcsolatot ápolt.
A 60-as évek végén egy időre Rómába költözött, ahol barátságot kötött Amerigo Tottal. Szerkesztőként és illusztrátorként működött közre az Integráció, az Atelier, a Nemzetőr és a Bécsi Napló alapításakor. Feleségével, Erzsébettel együtt elhivatottan támogatták a magyarországi demokratikus ellenzéket. A rákoskeresztúri temető 301-es parcellájának mecénásai, az Inconnu művészcsoport támogatói voltak. A 80-as évektől ők működtették a bécsi Kosmos kiadót és könyvkereskedést, ami hamarosan a magyarok legendás találkozóhelyévé vált. Nyugati magyar szerzők írásai és a szamizdat magyar irodalom mellett magyar írók műveit jelentették meg német nyelven. A könyvesbolt olyan írók törzshelye lett, mint Kányádi Sándor, Faludy György, Esterházy Péter, Tollas Tibor vagy épp Dalos György.
A rendszerváltás után műtermet rendezett be Magyarországon. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen 1999-től docens, a grafikai műhely vezetője. Ezzel párhuzamosan Győrbe költözött, elkötelezte magát az alkotás és a tanítás mellett, valamint elszántan segítette a művészeti életet szülőföldjén, a Felvidéken. A magyar kultúra napján hunyt el, 2017-ben.
Művészi hagyatékának feldolgozása bár már 2017-ben kezdetét vette, mindmáig csak részleges. A művek azonosítását nem segíti, hogy az alkotó előszeretettel használt újabb és újabb szignókat: K, KK, Kovács, Kovacsovic - csak néhány példa a kézjegyek közül. A Kézelemzés című kiállítás főként az absztrakt képekből és képsorozatokból válogat, betekintést engedve abba a mindig éber és kíváncsi, kísérletező attitűdbe, ami Kovács Kálmán grafikai munkásságát jellemezte a 60-as évektől a rendszerváltásig.
Bár festő diplomát szerzett a bécsi Képzőművészeti Akadémián, mégis legalább annyira magáénak érezte a grafika médiumait, mint a festészet eszköztárát. Tanulmányévei után, a realizmus iránti rajongása ellenére hirtelen az absztrakció felé fordult. Litográfiái már ekkor ismert és elismert művésszé tették. Rómában, 1962-ben kiállított munkái jól szemléltetik a kor absztrakt konstrukcióit, de már a művész sajátos, a 60-as évek végén kibontakozó stílusában készültek, amikor figurái végleg (de legalábbis a 80-as évekig) összemosódnak a drámai hatást keltő kompozíciókban.
A teljes absztrakció iránti igénye sarkallta kísérletezésre, új technikák kidolgozására. A 70-es években készült sorozatain szembetűnő a textúrák, az anyagok jellegzetességeinek dominanciája. Az papír tulajdonságaira hagyatkozva hozta létre tépett, gyűrt formáit.
Fokozatosan, csak a 80-as években tért vissza a figuratívitáshoz, később a realizmushoz. Ebben a korszakban készültek a kiállítás címadó munkái is. A kézelemzés fogalma kiválóan szimbolizálja azt a folyamatot, amit az elmúlt három év és az életmű feldolgozása jelent. A gyakran bizonytalan, csak az intuíciókra támaszkodó kutatómunka, a kronológia megsejtése, az életút eseményeinek, vonalainak lassú megrajzolása szinte spirituális feladat. A kiállítás újabb mérföldkő ezen a „tanulmányúton”: Kovács Kálmánt, mint grafikusművészt helyezi kontextusba, új, vagy csak elfeledett jelentésrétegeket tárva fel művészetében.
A rendszerváltást követően Kovács Kálmán ismét a festészet iránt kötelezte el magát, a grafikától eltávolodott. A 60-as, 70-es és 80-as évek nyomatainak többségét azon a máig működőképes litográf gépen készítette el, amit a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum vásárolt meg a művésztől a grafikai műhely számára.
Nyitókép: Oskar Kokoschka és Kovács Kálmán a bécsi Képzőművészeti Akadémián 1958-ban
A tárlat február 20-ig látogatható.
Forrás: Magyar Múzeumok
