Hetedik alkalommal adja át a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár legjobb első prózakötetéért járó Margó-díjat. A 2015-ben indított kezdeményezés célja kettős: egyrészt meg akarja mutatni a legerősebb pályakezdőket, másrészt pedig népszerűsíteni szeretné a kortárs irodalmat. Az elmúlt hét évben Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár és Harag Anita kapta meg az elismerést. 2021-ben negyven nevezés érkezett, a sokszínű mezőnyből kiválogatott legjobb tíz közé a Cser Kiadó, a Jelenkor, a Kalligram, a Libri, a Magvető, a Napkút, a Noran Libro és a Pozsonyi Pagony könyvei jutottak be.

„A Margó-díjat 2015-ben azzal a céllal indítottuk el, hogy felhívjuk a figyelmet a legjobb első könyvesek műveire. Hiszünk abban, hogy nemcsak akkor érdekes egy pályakezdés, ha már tudjuk, micsoda nagy műveket írt a szerző, hanem már az induláskor is. A Margó-díjjal nem lezárni szeretnénk egy pályakezdést, hanem új lendületet adni neki: Totth Benedek Holtverseny című regényét azóta több nyelvre lefordították, Szöllősi Mátyás tavaly a harmadik kötetét mutatta be az őszi Margón, Milbacher Róbert pedig idén a negyedik könyvével érkezik a fesztiválra, Mécs Anna a díjat követő tárcasorozatát kiegészítve írta meg 2020 tavaszára a Kapcsolati hiba című kötetét, a tavalyi nyertes Harag Anita, valamint a két különdíjas Babarczy Eszter és Hegyi Ede pedig havonta jelentkezik tárcasorozatával a Könyves Magazinon” – mondta Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár igazgatója.

A nyertes a díjjal nemcsak 500 ezer forintot, hanem egyedülálló mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap.

A Margó-díj kiemelt támogatója, a Bookline idén 10 millió forint értékű médiatámogatással járul hozzá a díjazott könyv népszerűsítéséhez. A nyertes a következő évben egy önálló esten is bemutatkozhat a Müpában a Liszt-ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében – az Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötetéért tavaly díjazott Harag Anita önálló estje a fesztivált megelőző nap, október 13-án lesz a Müpában. Mindezek mellett a Margó-díj nyertese a Könyves Magazinon egyéves tárcasorozatot indíthat.

2021-es Margó-díjra a következő tíz könyvet jelölte a szakmai előzsűri:
  • Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog
  • Balássy Fanni: Hol is kezdjem
  • Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa
  • Gazda Albert: Leningrád
  • Gurubi Ágnes: Szív utca
  • Halász Rita: Mély levegő
  • Angela Murinai: Mikor feltámad a szél
  • Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása
  • Szarka Károly: Az én hibám
  • Szűcs Péter: Dharma

2021 Margó-díjasának nevét október 14-én, 16 órakor, az őszi Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár megnyitójával összekötött ünnepélyes díjátadón jelentik be a Várkert Bazárban.

Nyitókép forrása: Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár