Gyilkosság vagy betegség? I.e. 323. június 11-én, körülbelül öt órakor, Babilonban 32 éves korában elhunyt Nagy Sándor (i.e. 356-323). A hír sokkolta az akkor már a mai Albániától Pakisztán keleti feléig terjedő birodalom alattvalóit, noha a hadvezér-király már több mint egy hete haldoklott. A kérdést, hogy mi vagy ki ölte meg a makedón birodalom legnagyobb uralkodóját, azóta sem tudták minden kétséget kizáróan megválaszolni. Halálát általában Sztálinéhoz hasonlítják, de a szovjet diktátorral ellentétben Nagy Sándor esetében sokkal több a kérdőjel, mint a megválaszolt kérdés. Nem hozták közelebb a rejtély megoldását azok az elméletek sem, amelyek újabban kaptak lábra.
Kevés váratlanabb eseményt tudtak volna elképzelni a kortársak a király hirtelen jött halálánál. Nagy Sándor 12 éves hadjárata sikert sikerre halmozott, azonban amikor 325-ben személyesen vezette csapatait, a dél-ázsiai törzsekkel vívott csatában tüdejét nyíl érte, de aztán belevágott rövid pályafutása talán legmerészebb katonai vállalkozásába: hatvan napon át menetelt katonáival Irán kopár tengerpartján.
Amikor két évvel később ágynak esett és meghalt, hadseregén a félelem lett úrrá. Nagy bizonytalanságot szült, hogy a vezetők nem tudták, ki legyen az örökös, mivel az ereje teljében levő Nagy Sándor érthető okokból egyáltalán nem foglalkozott az utódlással, s legitim fiúgyermeke sem volt ? igaz, röviddel a halála után született egy, de így sem sikerült megakadályozni, hogy a birodalom szétessen, a trónért pedig öldöklő harc induljon meg az eladdig háttérbe szorult politikai vezetés tagjai között.
Már az ókori történészek sem tudtak közös nevezőre jutni abban a kérdésben, hogy vajon mi okozta Nagy Sándor halálát, bár a többség már akkor is valamilyen betegségre gyanakodott. 1996-ban Eugene Borza Perzsia-szakértő tífuszt állapított meg, de felmerült a malária, a himlő és a leukémia is, amit az alkoholizmus és a tüdőbetegség súlyosbított. De néhány történész például ott tart, hogy még azt sem tudja megállapítani: betegség vagy egy ellenfele végzett a makedón uralkodóval.
Az az elmélet, hogy Nagy Sándor összeesküvés áldozata lett, legutóbb nem várt oldalról kapott nagyobb támogatást. 2004-ben Oliver Stone nagy sikerű filmjében (Nagy Sándor, a hódító) a király parancsnokát, Ptolemaioszt alakító Anthony Hopkins bevallja, hogy ők ölték meg Nagy Sándort, de arra kéri az írnokot, hogy inkább azt írja le, hogy a király betegségben hunyt el.
A gyilkosságról szóló elmélet természetesen nem a rendező fejéből pattant ki. Már Nagy Sándor életében is voltak arra utaló jelek, hogy bármennyire is erőskezű vezető, nem vakon követik őt sorstársai: 325-ben például ülősztrájkkal tiltakoztak a katonák az ellen, hogy tovább meneteljenek keleti irányba a Gangesz felé. A királynak nem is ez okozott igazán főfájását, sokkal inkább az, hogy a zendülésben magas rangú katonai vezetők is részt vettek. Stone ezt az összeesküvés "előjátékának' tartotta, lévén hogy Nagy Sándor 323 után is hadjáratot tervezett. "Nem hiszem, hogy ezek az emberek vele mentek volna Arábiába és Karthágóba" ? nyilatkozta még 2008-ban.
A Ptolemaiosz által tollba mondott verziót Brian Bosworth ausztrál kutató egyszerű hamisítványnak tartja, de inkább úgy gondolja, hogy nem ő, hanem Eumenész állhat a háttérben. Az eseményeket elmesélő Királyi Tudósítás ? amelynek kivonata Arrianus és Plutarkhosz jóvoltából maradt fenn ? lehet a kulcs: mindkét szerző azt állítja, hogy Nagy Sándor lázasan tért haza abból a lakomából, ahol társaival hatalmas ivászatot rendeztek. Betegsége ezt követően 10?12 nap alatt egyre csak súlyosbodott, olyannyira, hogy a király már se beszélni, se megmozdulni nem tudott.
Arzén, sztrichnin, hunyor
Több olyan elbeszélés is fennmaradt, amely viszont teljesen máshogyan festi le az eseményeket. Eszerint Nagy Sándor a lakoma kellős közepén lett rosszul, miután megivott egy pohár bort. Ezt követően a források a legkülönbözőbb verziókkal rukkolnak elő a betegség lefolyását illetően: rángatózás, pokoli fájdalom, delírium, ám lázról egyik sem beszél.
A szúró fájdalom egyértelműen a mérgezés jele, amit Plutarkhosz ? Nagy Sándor életrajzírója ? a leghatározottabban visszautasít, mondván, ezzel az eszközzel csak azok a kútfők éltek, akik valamilyen szenzációt kerestek a nagy dráma befejezéséhez. Felmerül a kérdés: ha Nagy Sándort megmérgezték, ki tehette? Stone igen óvatos a kérdésben, nem úgy a görög és római történetírók, akik szerint Antipatrosz és két fia, Kasszandrosz és Iollasz a bűnös. Az egyik történetíró tudni véli, hogy Antipatrosz ? akinek nem mellesleg jó oka lett volna eltenni láb alól riválisát ? fiával a legendás Sztüx folyóból hozatott mérgezett vizet a királynak.
Természetesen a részletek ezen a ponton is különböznek: egyesek szerint az összeesküvésben Arisztotelész, Nagy Sándor nevelője is részt vett, akinek rokonát, Kalliszthenészt a király küldte a halálba; mások Médiuszra, a végzetes lakoma házigazdájára, Iollasz szeretőjére gyanakodnak, aki "duplán" lehet bűnös: az első korty mérgezett víz ugyanis állítólag még nem végzett volna a királlyal, ha nincs Iollasz és itatja meg vele újra a makedón uralkodót.
A görög mondakörből ismert folyó ? az alvilág első állomása ? mérgezett vize azonban csak fikció ? állítják a későbbi korok történészei, akik szerint ezzel csupán az lehetett a cél, hogy besározzák Antipatroszt és Kasszandroszt, ők ugyanis mindketten részt vettek a Nagy Sándor halála után megindult helyezkedésben (azt egyébként, hogy a Sztüx-folyó, mai nevén Mavroneri, nem tartalmaz mérgező anyagokat, már 1913-ban sikerült bizonyítani).
Egy 2010-es barcelonai konferencián Adrienne Mayor történész és Antoinette Hayes toxikológus azzal a meglepő magyarázattal álltak elő, hogy a Mavroneri körüli mészkő toxikus baktériuma, a calicheamicin végezhetett Nagy Sándorral. A kutatás egyértelműen a gyilkosság mellett hozott fel érveket, maguk a kutatók azonban inkább a legendával foglalkoztak, s nem fogalmaztak ennyire egyértelműen.
A Mayor-Hayes páros eredményei a többi kutató fantáziáját is beindították. Az egyik szerint Ptolemaiosz arzénnal mérgezte meg az uralkodót, a másik azt állítja, hogy a király felesége, Roxána tette sztrichninnel, a harmadik pedig hogy erre véletlenül, Nagy Sándor orvosainak figyelmetlenségéből került sor; ők hunyorgyökeret adtak a mit sem sejtő betegüknek. Utóbbi elmélet Leo Schep új-zélandi toxikológus és John Grieve, a Scotland Yard detektívje nevéhez köthető, akik kizárták a gyilkosságot, szerintük egyszerű túladagolás történt.
A toxikológia azonban nem egzakt tudomány, különösen 2300 év távlatából bizonyulhat pontatlannak. Graham Phillips ? aki 2004-ben írta meg Nagy Sándor: gyilkosság Babilonban című könyvét ? ezért azt állítja, hogy csakis a sztrichnin végezhetett a fiatal királlyal. Phillips szerint azért Roxána lehet a tettes, mert féltékeny lett Nagy Sándor két feleségére, akiket a király katonai kalandjai során vett el. Paul Doherty novellista, amatőr történész szintén ebben az évben állt nyilvánosság elé elméletével, amely szerint annak ellenére, hogy Nagy Sándort halála után akár egy hétig is érte a perzselő nap, teste nem indult bomlásnak. Az általa felkutatott 19. századi toxikológiai tanulmányok ugyanis arról írnak, hogy az arzénmérgezés hatására a test spontán mumifikálódni kezd.
A mérgezésről szóló teória kritikusai szerint beszédes, hogy Nagy Sándor fejében fel sem merült a gondolat abban a 10?12 napban, amikor betegsége teljesen elhatalmasodott rajta ? az a Nagy Sándor, aki pedig minden árulót eltakarított környezetéből élete utolsó éveiben. Különös az is, ahogyan a birodalma szétesett: ha ugyanis valóban megmérgezték volna, akkor a Nagy Sándor utáni forgatókönyv is készen állt volna. Erről azonban szó sem volt: a birodalom, amelyet alig egy évtized alatt hozott létre, atomjaira esett.
