Ki tud többet a könyvhetekről?
Supka Géza, a neves író, műtörténész és régész akadémikus 1927 pünkösdvasárnapján, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete miskolci közgyűlésén vetette fel és javasolta, hogy minden évben legyen ünnepe a könyvnek. Ennek kapcsán most vetélkedőre várják a fiatalokat, a tudnivalók a www.mkke.hu honlapon is fellelhetők.
A jelentkező csapatoknak és tanáraiknak felkészülésükhöz eljuttatják Köves József-Murányi Gábor: Könyvhetek története - Az Ünnepi Könyvhét 75 éve című összefoglaló kötetét, amely 2004-ben jelent meg a Vince Kiadó és az MKKE gondozásában. A jelentkezőket tájékoztatják azokról az internetes lelőhelyekről, ahol kapcsolódó ismereteket szerezhetnek be a döntőhöz, valamint megjelölik azokat a játékos formációkat, amelyeknek ötletes előadása, feldolgozása segítheti a sikeres helytállást.
A szükségessé váló selejtezők lebonyolításáról a jelentkező csapatok számának ismeretében döntenek. A döntőbe jutó diákok és felkészítő tanáruk utazási költségét megtérítik. Az első három nyertes csapat nagy értékű könyvsorozatot kap.
Jelentkezési határidő: 2009. január 20. A döntőbe 4-5 csapat juthat be. Egy csapat 4-5 főből állhat. A döntőre a 80. Ünnepi Könyvhét harmadik napján, 2009. június 6-án, 11 órakor kerül sor. Helyszín: az ünnepi könyvhetek hagyományos központi helyén, a budapesti Vörösmarty téren, az oroszlános kút előtti színpad és az előtte lévő - könyvárusító pavilonokkal övezett - szabad tér.
A jelzett határidőig a jelentkezést az iskola neve és címe, a felkészítő tanár és a csapat tagjainak feltüntetésével a következő elérhetőségekre:1073 Budapest, Kertész u. 41. vagy: 1367 Budapest, Pf. 130.; faxon: (06-1)343-2541, interneten: mkke@mkke.hu várja