Ottlik Iskola a határon (1959) című regényét a mai napig a század egyik legjelentősebb magyar szépirodalmi alkotásaként tartjuk számon. A művet több mint egy évtizeddel a megjelenése után fedezte fel igazán az irodalmi közélet és a közönség, kortárs írók és olvasók kultuszkönyve lett az 1970-es években. Az önéletrajzi vonatkozású történet a kiskamaszok belső, lelki történésein keresztül a Kádár-kori értelmiség számára nagyon is aktuális témát, a behódolás vagy ellenállás dilemmáját feszegeti.

Ottlik e művével az 1970-es évek közepén fellépett ifjú írónemzedék ünnepelt írójává vált.

Az elismerés nem csupán a regénynek, illetve a nyugatos (Kosztolányi, Márai) irodalmi hagyományt idéző, áthidaló szerepének, hanem Ottlik tradícióőrző személyiségének is szólt. Az író a szocialista időkben is változatlanul ragaszkodott a polgári, intellektuális értékrendhez, ami mellett egész életén át kitartott. Következetesen végigvitte a hatalomtól való különállást, írásaival azt sugallta, hogy tetteink következményeit mindig vállalnunk kell, ahogyan belső függetlenségünket is folyamatosan őriznünk kell.

Keserü Ilona: Ottlik Géza arcképe (1985)

Ottlik Géza emléke előtt az életpályáját feldolgozó, fotókkal illusztrált tablókiállítással tiszteleg a Magyar Művészeti Akadémia. A tárlat 2022. május 9-től két hónapig Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia Bajza utcai irodaépülete körül, valamint május 15-től Kolozsváron, a Bánffy-palota fedett udvarán lesz látható.

A 15 tabló az író életét követi végig a gyerekkortól az elmúlásig.
Ottlik Géza dolgozószobája Budapesten, a Riadó utcában

A kiállítás szerkesztője Kovács Ida, a fotók forrása a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Ebben az évben az MMA Tamási Áronról és Kodály Zoltánról is készít tablókiállítást.

Ottlik Géza (Budapest, 1912. május 9. – Budapest, 1990. október 9.) Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, műfordító, a magyar intellektuális próza alkotója. 1939-ben Babits közölte a Nyugatban A Drugeth-legenda című elbeszélését, Ottlik innen számította írói pályája kezdetét. Ettől kezdve a harmadik nemzedék tagjának, később a Nyugat örökösének is tudhatta magát.

1945 és 1946 között a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott, ahol hangjátékokat fordított és írt. 1945-től a Magyar PEN Klub tikára volt. A dogmatikus irodalompolitika éveiben kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt, többek közt Gottfried Keller, Dickens és Hemingway munkáit ültette magyarra. Szakmai barátságot ápolt az Újhold folyóirat körének tagjaival, Nemes Nagy Ágnessel, Rónay Györggyel, Pilinszky Jánossal, Mándy Ivánnal. Kitűnően bridzselt, az 1930-as évektől tudósított hazai és külföldi bridzsversenyekről, az 1970-es évektől már aktív játékosként járta be Európát. 1979-ben angol nyelvű könyve jelent meg a bridzs elméletéről (Adventures in card play, Hugh Kelsey-vel).

A Hamisjátékosok című elbeszéléskötet 1941-ben, kisregénye, a Hajnali háztetők csak 1957-ben jelent meg. Az Iskola a határont, Ottlik mára klasszikussá vált nagyregényét 1959-ben, többszöri átírás után adták közre.


Az 1969-es Minden megvan című elbeszélés-gyűjteményt a Próza vegyes műfajú írásai követték 1980-ban. Az Iskola a határon ikerdarabja, a több mint harminc éven át íródott Buda (1993), már csak az író halála után jutott el az olvasókhoz.

Ottlikot a magyar irodalomban számos szerző – mint például Tandori Dezső – tartotta mesterének.

A nyitóképen Ottlik Géza a feleségével a Szent Gellért fürdőben 1936-ban. A képek forrása a Petőfi Irodalmi Múzeum