Balog Zoltán kiemelte: léteznek aktuálpolitikai összefogások, de a tartós együttműködéshez kevés a külső kihívás, a regionális gazdasági érdekek vagy a kisebbség érzése Európa más népeivel szemben. ?Ha azt akarjuk, hogy a visegrádi négyek együttélése valóban tartós és az itt élő népek akaratát kifejező együttműködés legyen?, ahhoz szükséges a ?közös kulturális, történelmi és vallási alap is?. Erre épülhet az, amit V4-nek, történelmileg és kulturálisan pedig közép-európaiságnak nevezünk ? mondta a miniszter. Kitért arra: a Kárpát-medence hagyományos multikulturalizmusnak is nevezhető, hiszen a térségben évszázadokon keresztül természetes állapot volt a különböző nemzeti, etnikai, vallási csoportok egymás mellett élése, még ha olykor voltak köztük konfliktusok is. Balog Zoltán szerint a közép-európaiság felfedezéséhez inspirációt adhat a cipszerek történetének tanulmányozása. A Szepesség megismerése, ahol hétszáz éven keresztül lehetséges volt egymás mellett élni és gazdagítani egymás kultúráját ? tette hozzá Balog Zoltán.
Kiss Gy. Csaba, a Varsói Egyetem vendégprofesszora hangsúlyozta, hogy a Szepesség a közös közép-európai emlékezet helye. A Szepesség történetét, a közép-európai múltat csak úgy lehet megérteni, ?ha félretesszük a modern nemzeti látásmód szemüvegét, és megpróbáljuk beleélni magunkat egy olyan közegbe, ahol természetes volt több kultúra naponkénti egymás mellett élése, szimbiózisa, a nyelvi sokféleség és a szünet nélküli közvetítés.? A Szepesség több szempontból is határhelyzetben volt és van ma is. Egykor Magyarország és Lengyelország határán, ma a szlovák-lengyel határon. A határhelyzet mindig felkínálja a közvetítő szerepet, ugyanakkor konfliktushoz is vezethet. A középkori magyar és lengyel királyság kapcsolataiban különösen fontos szerepe volt a területnek. A Szepesség más szempontból is közvetítő volt: a többségében német nyelvű városokba hamar eljutottak a lutheri tanok, és a huszitizmus sem hagyta érintetlenül a vidéket ? ismertette Kiss Gy. Csaba.
A budapesti németajkú református egyházközség és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös kiállításán 18 tablón mutatják be a cipszerek történetét, városaikat, kultúrájukat és kapcsolatukat a reformációval. A szepesi szászok, vagyis a cipszerek (Szepes németül Zips) a tatárjárás utáni időben telepedtek le Magyarországon, legfontosabb településeik a Szepesség középső részén, a Hernád és Poprád folyók vidékén alakultak ki. A szászok letelepedését a magyar királyok és földesurak jogi, politikai és gazdasági eszközökkel támogatták. V. István király az 1271-es szepesi szász szabadságlevélben széles körű autonómiát biztosított számukra, lehetővé téve jogszokásaik, kultúrájuk megőrzését. A szepesi szászok székhelye Lőcse lett.
A 18-19. századra a Szepesség már szlovák többségűvé vált. A reformkor és főleg a kiegyezés korában pedig a magyar nyelv használata is terjedt. Az első világháború után a Szepességet elszakították Magyarországtól. 1918 őszén Késmárkon magyar érzelmű értelmiségiek kikiáltották a Szepesi Köztársaságot, amely azonban csak néhány napig létezett. A Magyarországhoz kötődő cipszer családok közül sokan hagyták el a csehszlovák területté váló Szepességet. A második világháború előtt Németország támogatásával létrejött szlovák államban a német nemzetiség széles jogokat kapott, a világháború végén azonban a szovjet hadsereg előrenyomulása miatt legtöbbjüket szervezetten kitelepítették. A szülőföldjükön maradók többségét a Benes-dekrétumok következtében vagyonuktól, jogaiktól megfosztották, internálták, majd kitelepítették Csehszlovákiából.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
