Kiállítás a Mária Terézia Katonai Rendről

 (MTI) - A "Hadik és Nádasdy nyomdokain..." -  A 250 éve alapított Mária Terézia Katonai Rend magyar hősei című kiállítás megnyitóján Holló József nyugalmazott altábornagy, a múzeum főigazgatója elmondta: a tárlat a legrangosabb osztrák-magyar katonai elismerés, a 250 éve alapított Mária Terézia Katonai Rend magyar lovagjainak emléke előtt tiszteleg.  
       Az 1757. június 18-i kolini csata kapcsán alapított jeles katonai kitüntetés különböző fokozatait, a rend közel két évszázados fennállása alatt több száz magyar vitéz, kezdetekben főleg huszárok érdemelték ki - tette hozzá. A kiállítás látogatói megismerkedhetnek az első magyar rendlovagok, gróf Nádasdy Ferenc tábornagy és gróf Hadik András tábornagy, valamint a nyomdokaikba lépett, eszükkel és bátorságukkal kitűnt magyar hadfiak fegyvertényeivel. A sort vitéz Oszlányi Kornél vezérőrnagy zárja, akit 1944 januárjában avatott a rend utolsó lovagjává a nagymesteri teendőkkel megbízott vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó. 
       Katona Tamás történész kiemelte: időtálló, már az alapításkor megbecsült katonai kitüntetés történetét mutatja be a kiállítás. Korszerűnek számított, ahogy megszervezték, megtervezték a kitüntetés odaítélését. Szerinte példamutató a Mária Terézia Katonai Rend, mivel nemcsak a generálisok, hanem a kisemberek is kitüntetettjei lehettek.
       A hadtörténeti múzeum december 31-ig látható tárlata a magyar rendtagok közgyűjteményekben és magánszemélyeknél őrzött személyes tárgyait is bemutatja, különleges bepillantást engedve a katonai érdemrend világába.