steger_cover_1200x628px-1920x1005.jpg

Kiállítás nyílik Szentendre világírű operaénekeséről

A szentendrei származású tenor, Stéger Ferenc (1824–1911) születésének 200. évfordulójára készülő időszaki kiállításán az egykori sztárénekes, Erkel Ferenc barátja hazai és nemzetközi karrierjét, életének fontos részleteit is megismerhetik a látogatók.

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) őrzi az énekes csaknem ötszáz tételt kitevő (és egyben hazai intézmények közül a legjelentősebb) hagyatékát, amelyből időszaki kiállítás nyílik október 24-én.

Stéger a pesti Nemzeti Színház egyik vezető tenoristája volt és évtizedekig több ciklusban énekelt főszerepeket, többek között a jól ismert Hunyadi László vagy a Bánk bán operákban. Erkel Ferenccel való közeli barátsága szintén a tárlat egyik fontos részét adja.

Az énekes 1874-ig több mint hatvan szerepet játszott, elsősorban az olasz és francia operarepertoár állt hozzá közel. Ez idő alatt 2000-nél több alkalommal állt színpadra, csaknem 50 város színházában. A szentendrei családi háttér mellett az 1846/1847-től kezdődő karrierjének zágrábi, bécsi, prágai, itáliai, német, barcelonai, kolozsvári és bukaresti fellépéseit és nem utolsósorban a Nemzeti Színházban eltöltött időszakait is bemutatja a múzeum.

Az FMC gyűjteményében Stéger személyes tárgyai mellett zenetörténeti dokumentumok és ritkaságok is találhatók. A kiállítást több hazai és nemzetközi muzeális és kutatóintézettől is kölcsönözve állították össze, így a törzsanyag mellett korábban a közönségnek még nem bemutatott, Stégerhez kötődő dokumentumok és tárgyak is láthatóak lesznek.

Október 25-én délután tárlatvezetés lesz a múzeumban, este fél héttől pedig  László Ferenc kritikus, kultúrtörténész mesél Stéger Ferenc Nemzeti Színházban eltöltött, nagy időszakáról, nemzetközi karrierjéről és a törzsrepertoárját alkotó olasz, francia operairodalomról, valamint Erkel Ferenchez fűződő viszonyáról. Az előadáson a Magyar Állami Operaház magánénekesei adják elő zongorakísérettel Verdi, Donizetti, Puccini, Erkel legnagyobb operaáriáit és duettjeit. A fellépő művészek: Kriszta Kinga (szoprán), Horváth István (tenor) és Oberfrank Péter (zongora).

A kiállítás 2024. október 25. – 2025. március 9. között, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.

Ez is érdekelheti

Ki volt Ráby, Jókai rabja?

Jókai Mór születésének bicentenáriumán helytörténeti tárlat eleveníti fel az 1879-ben megjelent Rab Ráby című regényének főszereplőjét, a híres-hírhedt Ráby Mátyást, akinek kalandjai Szentendrén játszódnak. A kiállítás november 26-án nyílik a szentendrei Ferenczy Múzeumban.

A szentendrei képzőművészet a Bálnában is felbukkan

Idén a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum kapott lehetőséget, hogy a Budapest Contemporary kiállítás és vásáron egyedüli múzeumi kiállítóként adjon ízelítőt tevékenységéből és gyűjteményéből. Szeptember 25. és 28. között a budapesti Bálnában a gyűjtemény női portrékat ábrázoló darabjait, díjnyertes kiadványokat, a szentendrei művészeti élet legjavát mutatják be.

Szentendrén újra kinyílnak a templomok

Szeptember 19. és 21. között rendezik meg a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjét. A Ferenczy Múzeumi Centrum fesztiválján a város kilenc temploma és három imaháza tárja ki kapuit a zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt.

Háromnapos fesztivállal zárják Szentendrén a nyarat

Három nap alatt negyven helyszínen 165 program várja a közönséget a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál augusztus 29-e és 31-e között. Az idén húszéves rendezvény ismét a minőségi kultúrát, Szentendre értékeit és alkotóit helyezi középpontba.