Az orosházi asztalossegéd, aki berendezte a Parlamentet

A gyönyörűen felújított, színes oszlopfőkkel díszített neoromán stílusú altemplomban tartott csütörtök esti kiállításmegnyitón először Michèle Baggi beszélt a megjelentekhez. A plébániakormányzó megemlítette, hogy a Bakáts téri templomban, melynek épületét Ybl Miklós tervezte, többek között a padok és a gyóntatószékek is Than Károly bútorgyárának remekei.

Ez önmagában is indokolja, illetve érvényessé teszi azt a gondolatot, hogy a ferencesek befogadják az MNMKK Iparművészeti Múzeum legújabb kiállítását.  Arról nem is szólva, hogy műemléki igényű felújításában az Iparművészeti Múzeum munkatársai is részt vettek.  Baggi atya hozzátette, hogy az altemplomban más kulturális eseményeknek, kiállításoknak, irodalmi esteknek és koncerteknek is gyakran helyt adnak.

Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója arról beszélt a megnyitón, hogy az általa vezetett intézmény gazdag gyűjteményében többek között olyan „sztárok” munkáit őrzik, mint Thék Endre, aki nemcsak szakmája európai rangú mestere volt, de tehetsége révén a legjobbak közül is kiemelkedett. Hasonlóképpen, mint Gottermayer Nándor, „Jókai könyvkötője”, akinek munkásságát a Ráth György-villában rendezett kiállításon mutatja be az Iparművészeti Múzeum.

Az 1842-ben Orosházán született és 1919-ben a Tanácsköztársaság rablói által tönkretett mester szerény körülmények között élő, iskolázatlan vidéki asztalossegédből lett az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legismertebb bútorgyártója. A templomi környezetben elhelyezett látványos tablók, melyek Thék Endre munkásságát foglalják össze, fotókkal és tudományos igényű, de közérthetően megfogalmazott szövegekkel kísérik végig a látogatókat a mester életútján és ezzel kapcsolatban a magyar történelem egyik legizgalmasabb, legdinamikusabban fejlődő korszakán.

Lovay Zsuzsanna, aki a kiállítás kurátora (és emellett Thék Endre munkásságának egyik legfontosabb kutatója, sőt könyvet is írt a bútor- és zongoragyáros életéről) végigvezette a megnyitó közönségét a kiállítás tablóin. Bevezetésül elmondta, hogy az 1870-es évek közepétől az első világháború kitöréséig tartó korszakban rengeteg stílus, irányzat, művészi felfogás jelent meg az építészetben és a bútorművességben is. Az új köntösben megjelenő történeti stílusok eklektikusan fonódtak össze mind az építészet, a belsőépítészet, díszítőművészet, mind a bútorgyártás területén, később pedig, a 19-20. század fordulóján megjelent a szecesszió is.

Az orosházi Thék Endre tanoncévei végén Pesten találkozott egy Párizst megjárt bútorasztalossal, majd elhatározta, hogy maga is nekivág Európának, hogy megismerje  a korszak legjobb műhelyeit, mestereit, és mindent megtanuljon tőlük. Pesten, Bécsben, Münchenben és Párizsban is tanult és dolgozott, közben elsajátította díszes és bravúros mesterségbeli tudást igénylő bútorok készítését. Önéletrajzában álszerénység nélkül említi meg, hogy a párizsi világkiállításon számos munkája nyert elismerést.

Miután Párizsból Pestre települt, 1872-ben megnyitotta Szűz utcai asztalosüzemét, amely gyorsan felvirágzott. Sorra kapta a magán- és később az állami megrendeléseket. A fölényes szakmai tudáson és kiemelkedő ízlésen alapuló vállalkozás színvonalát jelzi, hogy alig több mint tíz év elteltével, 1885-ben már létrehozhatta az első magyarországi nagyipari szinten dolgozó bútorgyárat. Akkor már nemcsak bútorokat, hanem még zongorát is gyártott, melyhez a belső szerkezetet Németországból szerezték be. A hangszerek nem érték el a koncertminőséget, de polgári szalonokban történő amatőr muzsikálásra, zongoratanulásra tökéletesen alkalmasak voltak, külsejükben pedig feltétlenül emelték a szalonok fényét.

Üzeme, melyben a hazai bútorgyárak közül először fújtattak a szerkezeteket meghajtó gőzgépek, a Thék Endre Bútor, Zongora és Épületmunkák Gyára Részvénytársaság nevet viselte. A kor legmagasabb európai színvonalán működő gyárában művészi bútorokat és belső berendezéseket készítettek neves tervezők vázlatai alapján. A főváros legjelentősebb középületeinek reprezentatív belső terei – nem utolsósorban az Országházban ma is látható, fából készült remekművek, mint például a felvonó vagy a miniszterelnöki dolgozószoba, valamint a hazai arisztokraták magánpalotáinak berendezései abban a korban túlnyomórészt az ő gyárában készültek. Thék Endre asztalos, iparművész, gyáriparos és „iparosvezér” alakja legendássá lett a kortársak szemében.

A tablókiállítás tematikusan mutatja be Thék személyes életútját és a bútorgyárban kivitelezett jelentős termékeit, berendezéseit. Az utolsó tabló Thék Endre életének végével foglalkozik. Kivételes életútja tragikusan zárult le, ugyanis a Tanácsköztársaság idején elkobozták európai hírű bútorüzemét, és az akkor már 77 éves ember nem tudta elviselni életműve megsemmisítését. Temetése országos esemény lett, óriási tömeg kísérte utolsó útjára az alkotót, akinek fennmaradt munkái ma is otthonok, középületek és nem utolsósorban az Iparművészeti Múzeum féltett kincsei.

A kiállítás helyszíne a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom altemploma, az egykori bútorgyár Üllői úti telepe közelében található.