Kiállítás nyílt hazai és nemzetközi vár- és kastélykertekről

Kultpol

A Díszes haszonkertek – Várak, paloták, kastélyok, udvarházak, egyházi központok kertörökségének múltja és jövője című nemzetközi konferencia kísérőprogramjaként nyílt kiállítás csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban.

A szombatig tartó konferencia ideje alatt a nagyközönség számára is ingyenesen látogatható kiállítás a magyar és nemzetközi vár- és kastélykertek jó példáit vonultatja fel. Emellett megtekinthetők Kesselyák Rita grafikusművész botanikai tematikájú alkotásai, valamint a Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet (MATE) külföldi hallgatóinak e témában folytatott kutatásait bemutató tablói is – mondta el Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke a tárlatmegnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. 

Herczeg Ágnes elmondta:

a konferencia speciális témája a haszonkert,

hiszen a klímahelyzet, a gazdasági és a politikai helyzet miatt is fel kell hívni a figyelmet a kultúránk alapját képező haszonkertek fontosságára. Kiemelte az oktatás jelentőségét is, ezért a konferencia alatt műhely-, környezeti nevelési és művészeti foglalkozásokat, bemutatókat tartanak a diákoknak.

Sikota Krisztina, a Várkapitányság turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese elmondta: kollégáival azon dolgoznak, hogy a Várkert Bazár a magyar kulturális élet megkerülhetetlen helyszínévé váljon, amelyet az igényes és sokszínű programjai miatt is érdemes meglátogatni. Ezt a célt szolgálják

a konferencia kísérőprogramjai is, amelyek közelebb viszik a nagyközönséghez a tájépítészetet.

Így látható tárlat külföldi várak, kastélyok kertjeiről, folyamatosan látható lesz a tájépítész hallgatók munkáit bemutató tárlat és Kesselyák Rita grafikusművész botanikai témájú rajzaiból válogatás. Szombaton családi programok, mesemondás, kézműves-foglalkozások várják a látogatókat.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos a konferencia megnyitóján kiemelte: „Nemcsak épületeket valósítunk meg és teremtünk újjá, hanem újjávarázsoljuk a történelmi kerteket, parkokat, sétányokat, azt a virágzó kertkultúrát, ami egykor a városrész sajátja volt.”

Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára elmondta: a kormányzat megteremtette az informatikai infrastruktúrát az egységes nyilvántartási rendszerhez, ez lehetővé teszi a történeti kertek eddig elkészült kutatási anyagainak feltöltését, amely hozzájárulhat kulturális örökségünk e fontos területének megóvásához.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója egy közelmúltban készült felmérésre hivatkozva elmondta:

a történeti kertek, arborétumok látogatását magába foglaló utazások szinte minden esetben kapcsolódnak valamilyen egyéb programhoz, a kertturizmus olyan turisztikai termék, amely fontos része lehet egy élményláncnak.

Az MTÜ számára fontos, hogy ennek a turisztikai terméknek a szolgáltatási színvonala elérje a nyugat-európai történeti kertek vagy kastélyparkok színvonalát – húzta alá.

A nemzetközi konferenciát a Magyar Kertörökség Alapítvány a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős Várkapitánysággal együttműködésben szervezi csütörtöktől szombatig. Az esemény célja, hogy körbejárja a nagyvárosok, a történelmi központok vár- és palotakertjeinek kutatási, tervezési dilemmái mellett a fenntartás és üzemeltetés, az oktatás és önkéntesség, a kertész életpályamodell időszerű kérdéseit, valamint a kertprogramok tematikájának és gyakorlatának, ökológiai fenntarthatóságának legújabb trendjeit. A konferencia szakmai partnere a Magyar Tájépítész Szövetség és a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet. A fenntartható kertörökség érdekében a tervek szerint a résztvevők egy közös memorandumot is megfogalmaznak, amelyet alapdokumentumként használhatnak a kertörökséget nemzeti és uniós szinten szabályozó jogalkotók.

Nyitókép: Kesselyák Rita grafikája (részlet). Forrás: behance.net