Az évfordulók jegyében változatos programokkal várják a látogatókat idén a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Az év elején a múzeum rögtön egy új időszaki kiállítást kínál a látogatóinak. A Plakátok az utcákon 1918-1921. Király, elnök, kormányzó címet viselő tárlat az 1918-1921 közötti korszak plakátjait, falragaszait mutatja be.

A korszakhoz kapcsolódóan megújul a Piavétól a Donig, a Dontól a Dunáig című állandó kiállítás 1921-ig tartó része. A tárlat az új látványelemeken és kiállítástechnikai eszközökön kívül több új műtárggyal, interaktív eszközzel is bővül, segítve a jobb és korszerűbb ismeretátadást.

Március 20-án a magyar-lengyel barátság jegyében a Hadtörténeti Intézet és Múzeum földszinti kiállítóterében nyílik tárlat. Az 1920-as varsói csata és a magyar segítségnyújtástémában programsorozat várja majd az érdeklődőket, a csata és az ahhoz köthető események 100. évfordulója alkalmából.

A kiállítást egy konferencia követi, a tervek szerint nemcsak itt Budapesten, hanem Varsóban is. Az év kiemelkedő eseménye lesz az augusztusban Budapestről Skierniewicén keresztül Varsóba induló emlékvonat.

A
Budapest Fotó Fesztivál keretén belül az Ellesett
pillanatok – A magyar haderő fényképészeinek felvételei az 1960-as évekből

című tárlattal várják a látogatókat.

Érdekesség lesz a Harsány-hegyi csata 333. évfordulójára tervezett kiállítás is. Az év során, a hagyományoknak megfelelően várják majd az érdeklődőket Forradalmi Forgatag elnevezésű március 15-i családi napra, valamint a Múzeumok éjszakájára, mely 2020-ban a második világháború befejezésének 75. évfordulóját helyezi a középpontba. A rendezvényt tudományos előadások, gyűjtemény-bemutatók és filmvetítések is színesítik majd.

A múzeum az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeiben is szerepet vállal. A Budapesten szeptember 13. és 20. között megrendezendő esemény alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökséggel együttműködésben időszaki kiállítást szervez.

Fotók forrása: militaria.hu