Kicsi álombrigád építeni nagy álombarikád - ÁLOMBARIKÁD

Fenyvesi Áron, a kiállítás kurátora arra tesz kísérletet, hogy összesen öt művész egy-egy művén keresztül megrajzolja ennek a bonyolult kelet-közép-európai identitásnak az egyik lehetséges profilját, és bemutassa a posztkommunista régió ? nyugatról már nem, keletről még nem ? egzotikus voltát: ha jobban belegondolunk, végül is, a jelenét. Az Álombarikád frappáns címválasztás ehhez a furcsa tranzit-állapothoz, amiben a kommunista ideológia öröksége és a kapitalista gazdasági eszmény az egészségre kifejezetten ártalmas mixtúrában konzerválódott. Ennek parodisztikus voltát kitűnően szemlélteti a kiállítás nyitóképe: Miklos Onucsan ?A Hálás Utókor? (The Grateful Posterity) feliratú nyalósót közrefogó birkáinak a fotója. Konceptuális, ugyanakkor költői állásfoglalás Onucsantól az a falra applikált felirat is, ami egy ok-okozati összefüggés kinyilatkoztatásával maga köré szervezi az egész kiállítást: ?Az hullik le az égből, amit feldobsz az égbe? (What falls from the sky is what you throw into the sky).

 

Néha rémesen unalmasak tudnak lenni a politikai ikonográfiával, ezen belül is a szocialista jelképekkel dolgozó, a modernizmus efféle örökségét újragondoló művek, ha az adott jelképek a kiüresedett jelentést, a letűnt ideológiát akarják szemléltetni. Svatopluk Mikyta Kenyér című installációja is ilyen talált képeket, képtípusokat/típusképeket, fragmentumokat használ, alakít át, tesz keretbe, és e használattal máris új kontextust, új értelmezést ad nekik. Egy vörösre festett falfelületen hozza játékba az egyéni és kollektív emlékezetet, de mindez csak a körülötte lévő művekkel együtt képes a recenzensből bármiféle reakciót kiváltani.

 

A galériába álmodott barikádnak van viszont egy erős hosszanti tengelye, két végén egy-egy mozgóképpel. Az egyik Szabó Péter ? Jó reggelt! című ? nyilvános akcióinak videó dokumentációja, a másik Igor és Ivan Buharov Kormányeltörésben című, szuper 8-as technikával forgatott filmjének videó átirata. Mindkét film plasztikusan közvetíti azt a kötéltáncra írt abszurd drámát, amit kiválóan tudunk produkálni itt a posztszocialista országok szimpla hétköznapjaiban. Szabó Péter romániai gyárak dolgozóit lepte meg pár perces reggeli tűzijátékaival. Nehéz eldönteni, hogy itt a művész a dolgozók megbecsülésére vonatkozó társadalmi szolidaritást kívánja-e demonstrálni, vagy inkább egy újabb, termeléssel tölthető vidám nap hajnali startját gondolja szerény ünnepséggel ? és nem kevés iróniával ? elősegíteni.

Míg Szabó Péter igyekszik fényesebbé tenni a rögvalóságot némi rendelkezésére álló pirotechnikai eszközzel, addig Igor és Ivan Buharov filmje egy erdőszéli lakókocsiból induló szegény ember viszontagságos útját meséli el. A 2010-es Manifestán bemutatott művet Domonkos István 1971-ben írt Kormányeltörésben című verse inspirálta. A film képzettársításokkal követi a vers költői vízióit, amik ragozatlan, nyers és erős félmondatokkal adnak keserű összbenyomást az egyén létbevetettségéről, kiszolgáltatottságról. A szuper 8-as technika nyújtotta vizuális nyelv, a szürreális és burleszkbe hajló képi elemek kortalanná, időtlenné teszik a szerencsétlen sorsú főhős történetét, de ebből az álomszerű világból mégis kitüremkednek a mai szomorú társadalmi viszonyok is. Emberünknek nincs túl sok mindene, csak egy bőröndje, némi reménye és egy kerek története, amin csak akkor mosolyogunk, amikor abban magunkra ismerünk. Vagy akkor se. ?(?) én menni plakáttal hátamon / élet gumibottal jönni / vágni engem nyakon (?)?.