"E tárgyak nem csupán az egykori lakomák, kávé- vagy teadélutánok hangulatát idézik fel, hanem egyben nagyon fontos történelmi, iparművészeti dokumentumok is" - közölte Lovas Judit, a múzeum közművelődési főosztályának munkatársa az MTI-vel. Szerinte a kiállított munkák között a középkor óta méltán elismert magyarországi ötvösség emlékei, a nagy hagyományú központok és a kisebb jelentőségű műhelyek alkotásai egyaránt megtalálhatók.
Ötvöstárgyak már a múzeum legrégebbi gyűjteményében is szerepeltek. Akkor és ma is liturgikus művek - kelyhek, ereklyetartók - asztali ezüstneműk és ékszerek alkották e kollekciót. Kialakulásának, fejlődésének fontos időszaka volt a XIX. század, ekkor vásárolta meg az Országgyűlés Jankovich Miklós jelentős gyűjteményét, amellyel több mint ezer kiemelkedő jelentőségű ötvöstárgy gazdagította tovább az intézményben őrzött kincsek sorát.
Az ötvösgyűjtemény darabjai közül most a XVIII-XIX. század asztali ezüstműveit állítják ki. A tárlat bemutatja, hogyan vált egy-egy forma, motívum népszerűvé, s hogyan alakult át egy új mester kezében. Bár a XVIII. század második felére elsősorban a bécsi ötvösség jelentette a fő igazodási pontot a magyarországi mesterek számára, ez nem jelentett szolgai másolást, még ha időről időre találkozunk is konkrét fazon vagy motívum pontos átvételével is - mutatott rá Lovas Judit.
Mint kiemelte, a XVI-XVII. században az ötvösművesség jelentős helyei a Garam-menti bányavárosok, Kassa, Lőcse, Erdélyben Kolozsvár, Nagyszeben és Brassó céhei voltak. A török kiűzése után elsősorban Pest, Buda, Győr, Pozsony, Nagyszombat és Kassa mesterei játszottak fontos szerepet. 1732-ben az uralkodó utasítására összeírták az országban működő ötvösmestereket, részben azért, hogy a nemesfém mozgását, a forgó nemesfémmennyiséget fel tudják mérni. Az összeírók lehangoló állapotról számoltak be: sok olyan városban, amely a megelőző időszakban a művesség elsőrendű központja volt, alig működött néhány mester, és még ők is a megélhetésre panaszkodtak.
A XVIII. század végére egyértelműen Buda és Pest vette át e vezető szerepet. A század fontos változásai közé sorolható, hogy a korábbi két nagy ötvösközpont, Nürnberg és Augsburg elveszítette sokáig őrzött dominanciáját Közép-Európában. A XVI-XVII. század meghatározó délnémet hatását a bécsi céhé váltotta fel. A kora újkorban az európai étkezési szokások, a konyhatechnika, a nyersanyagok választéka, a fűszerezés, a tálalás módja óriási változáson mentek keresztül. Ezek fő mozgatói a földrajzi felfedezésekkel megismert új nyersanyagok, velük az új ízek, szokások voltak. Mindez a kézművességre, a tárgyak művészetére sem maradt hatástalan.
A XVII. század második felében és a XVIII. században az ötvösséget elsősorban három új ital, a kávé, a tea és a csokoládé érkezése formálta át. Mivel korábban Európában nem fogyasztottak forró italokat, az újdonságok gondot okoztak: miből igyák, tálalják ezt a három, kifejezetten melegen fogyasztandó nedűt? A válasz egy darabig kézenfekvő volt, hiszen - mint az a tárlaton is látható - az előkelő asztalok terítékének meghatározó anyaga Európában a XVII. század végéig az ezüst maradt.
A különleges kiállításon több mint 120 ötvösremek mutatkozik be, mesélve szokásokról, az őket készítő mesterekről, divatról, etikettről, finomságról, igényességről. A tárlat március 24-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeumban.
(Múlt-kor/MTI)
