Kifosztották a kínai agyaghadsereget

Kultpol

Az agyaghadseregben okozott károkért Hsziang Jü, a dinasztia hatalmát megdöntő katonai vezető tehető felelőssé ? jelentették be a Terrakotta Harcosok és Lovak Csing Si Huang-ti Múzeum munkatársai. ? Nagy mennyiségű vörös agyagot és szenet találtunk a terrakotta harcosok helyéül szolgáló nagyobb veremben a lopásra utaló lyukaknál ? közölte Sen Maoseng kutatásvezető, majd hozzátette: ? Ez bizonyíték arra, hogy a területen gyújtogatás és lopás történt.
 
Az agyagsereget 1974-ben fedezték fel Hsziantól (Xian) 35 kilométerre keletre kutat ásó parasztok. A leletet a modernkori régészet egyik legnagyobb szenzációjának tartják. Az első feltárást 1978 és 1984 között mindösszesen 6 hónapig végezték, amikor 1087 agyagszoborra leltek. A második feltárást 1985-ben indították, egy évig tartott, technikai okok miatt szüntették be. A helyszín 1987 decemberében felkerült az UNESCO világörökségi listájára, és Kína egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetességévé vált. A 14 ezer négyzetméteres területen eddig nyolcezer harcos, 130 szekér összesen 520 lóval és további 150 ló szobra került elő az ott folyó ásatások során.
 
A szobordarabokat összeillesztő szakértők szerint az alkotások egyes részei eredetileg kék színűek, míg a többi vörös volt, amit tűz, azaz gyújtogatás okozott. Ez Sen szerint azt jelenti, hogy a terrakotta szobrokat először összetörték, majd az egyes darabokat felgyújtották. Nem ez volt azonban az egyetlen kár az agyaghadseregben: az eredeti fegyvereket, így a lándzsákat, a kardokat és az íjakat ellopták. ? A lázadó Hsziang volt az, aki rendelkezett akkorra hatalommal, s neki voltak olyan ambíciói, hogy lerombolja a hadsereget ? vélekedett a kutató. Sen arra alapozza kijelentését, hogy Hsziang gyűlölte a császárt, ezért erős késztetést érzett arra, hogy lerombolja síremlékének spirituális védelmezőit.
 
Az 1974-ben a csak a véletlennek köszönhetően felfedezett császári agyaghadsereg feltárásának harmadik, 2009-ben kezdődött fázisa jelenleg is tart; eddig három temetkezési gödröt tártak fel. Legutóbb arról számolt be a kínai média, hogy kínai régészek a Hsziani (Xian) agyaghadsereghez tartozó újabb 310 leletet tártak fel: több mint 100 katonát, lovakat, két szekeret, fegyvereket, dobokat és egy pajzsot is találtak.