Kihirdették a Vörösmarty-versünnep győzteseit. A Vörösmarty-emlékév keretében megrendezett szavalóversenyre 6 és 18 év közötti iskolások jelentkezhettek.

A döntőben hattagú zsűri értékelte az online térben, élő kapcsolásban elhangzott szavalatokat. A döntősöknek két kötelező (Hymnus és A vén cigány), valamint egy szabadon választott Vörösmarty-művet kellett elszavalniuk.

A 6-12 évesek kategóriáját Gajdos Márta, a Jászboldogházi Mátyás Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója nyerte. A 13-18 évesek korcsoportjában Baranyi Liána, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium tanulója kapta az első díjat.

A zsűri által alapított és odaítélt külön elismeréseket, a Csongor- és Tünde-díjakat Kopcsa Bianka és Faller Marcell nyerte el. A zsűri tagja volt L. Simon László író, országgyűlési képviselő; Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke; Bakonyi István irodalomtörténész, Kelemen István színművész, Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke és Rodics Eszter, a döntőnek helyet adó kápolnásnyéki Halász-kastély igazgatója.

Nyitókép forrása: Wikipedia