Kihirdették az AI inspirálta filmkészítői pályázat nyerteseit

Az Umbrella AI-laborja, a Codepunk sikeresen lezárta a Generation AI VOL2 filmalkotó pályázatát, amelynek fő célja, hogy felfedezze és támogassa az AI által inspirált kreatív filmes tehetségeket, támogassa a mesterséges intelligencia által inspirált filmalkotásokat, bemutassa a legtehetségesebb alkotókat és ösztönözze az AI-technológia innovatív alkalmazását a filmkészítés területén.

shutterstock_2632499297.jpg
Fotó: Shutterstock

A pályázatra számos eredeti alkotás érkezett, amelyek bizonyították a pályázók technológiai nyitottságát és kreatív sokoldalúságát. A verseny két kulcsfontosságú fordulóból állt, amelynek középpontjában a gyakorlati tudástranszfer és a generatív AI filmkészítésbeli felhasználása állt:

Az online fordulóban beérkezett alkotások közül a zsűri 12 pályázót választott ki. A kiválasztott döntősök részvételt nyertek egy AI filmkészítő workshopra. A workshopon a döntősöknek megadott keretek között helyben és azonnal kellett bizonyítaniuk kreativitásukat és hozzáértésüket.

A zsűri kiértékelését követően, amely elsősorban az innovációt, a történetvezetés eredetiségét és a technológia kreatív kihasználását díjazta, a dobogós helyezések a következők lettek:

1. Kassai Richárd  – A zsűri kiemelte az alkotás technikai kivitelezését, eredetiséget, ötletességét. A nyertes bruttó 300 ezer forint pénznyereményben részesül.

2. Gáspár József –  A zsűri különösen értékelte az emberábrázolás konzisztenciáját, a technikai kivitelezést és a kiemelkedő képivilág-ábrázolást. A második helyezett bruttó 200 ezer forint pénznyereményt kap.

3. Gengeliczky Marcell – Az alkotás humora, sajátos ábrázolásmódja és technikai megalkotása révén érdemelte ki a harmadik helyet. A harmadik helyezett bruttó 100 ezer forint pénznyereményben részesül.

„A Generation AI pályázat a mesterséges intelligencia demokratizáló erejét mutatja be. Ismét elmondhatjuk, hogy kiemelkedő alkotások születtek ilyen rövid idő alatt a technológia segítségével. A workshopon és a döntőben szerzett tudás és tapasztalat jelenti a legnagyobb nyereményt a résztvevők és a mi számunkra is. Hiszünk benne, hogy ez a tudástranszfer kulcsfontosságú a magyar kreatívipar jövőjéhez” – értékelt Hidvégi Zoltán, az Umbrella alapító-tulajdonosa.

Ez is érdekelheti

Este írják a forgatókönyveket, másnap délelőtt moziban vetítik a filmeket

November 5-én és 6-án tartják a Filmathon elnevezésű alkotóversenyt. A résztvevők csütörtök este a mesterséges intelligencia segítségével hoznak létre rövidfilmeket, amiket másnap délelőtt a Cinema City Westend mozitermében tekinthetnek meg az érdeklődők.

Díjat alapítottak a mesterséges intelligencia segítségével készült könyveknek

Az elismerést a matematikus, fizikus és vallásfilozófus Blaise Pascal után Prix Pascal de Littérature IA díjnak nevezték el, amelyre bárki pályázhat francia nyelvű szöveggel.

Negyvenmillió dolláros perrel néz szembe a népszerű mesterséges intelligencia Elvis Presley slágerei miatt

Több mint 41 millió dolláros kártérítést követelnek Elvis Presley zenei hagyatékának kezelői az Anthropic nevű mesterségesintelligencia-vállalattól, amiért az engedély és jogdíjfizetés nélkül használta fel a rock ’n’ roll királyának 274 dalát AI-modelljei betanítására.

Haladéktalan törvényalkotást szorgalmaz az Artisjus és az EJI

Az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) közös AI Manifesztót hozott nyilvánosságra az október 8-i dalszerzők napja apropóján.