Kilencedik alkalommal fesztiváloznak a Gömör-Tornai vidéken

Egyéb

 

(MTI) - Az idei Gömör-Tornai hagyományőrző és művészeti napok kiemelkedő eseménye a július végi-augusztus eleji IX. Gömör-Tornai Fesztivál.

 
A koncertek és táncházak mellett számos színes, változatos programot kínálnak a látogatóknak: az utcákon, tereken vásári komédiások, bábművészek, népzenészek és íjászok produkcióit élvezhetik. Állandó és alkalmi kiállítóhelyek adnak otthont a térségben alkotó művészek tárlatainak, valamint a Világörökség a föld mélyében című, az Aggteleki- és a Szlovák-karszt barlangjait bemutató kiállításnak.
 
A kerékpár szerelmesei szervezett túra során ismerkedhetnek a történelmi karsztvidék természeti és kultúrkincseivel. A fesztivál idején Jósvafőn kézműves táborban próbálhatják ki különböző kismesterségek fogásait a résztvevők.  A programokról bővebb tájékoztatást a fesztivál honlapján kívül az egyes fesztiválhelyszíneken, illetve az aggteleki és a rozsnyói Tourinform Irodában kaphatnak az érdeklődők.
 
A Gömör-Tornai Fesztivál a Gömör-Tornai-karszt magyar és szlovák oldalát egységesen fogja össze és mutatja be. Az egyik helyszín Aggtelek, amely a magyar-szlovák államhatár közelében található. A települést a hatalmas méretű és kiterjedésű Baradla-barlang tette az egész világon ismertté. A Baradla-barlang hangversenytermében "a teremtés csodája elbűvöli a látogatókat" és igazi élményt nyújtanak azok a koncertek - a fesztivál ideje alatt is -, amelyeket a kiváló akusztika miatt itt rendeznek. A falu szélén az Aggteleki-tó mellett található a szabadtéri színpad, amelynek természetes díszlete a kopár mészkősziklák borította Tó-hegy. Július 24-én és 25-én színes programok szórakoztatják majd itt az érdeklődőket.