DEBRE20240820031_16.jpg

Egy hétvégére Debrecenbe költözik Ázsia

Szeptember 14. és 15. között tartják a kínai őszközép ünnepet és pandanapokat a debreceni állatkertben.

A kétnapos programot a Zoo Debrecen a helyi egyetem Konfuciusz Intézetével közösen rendezi meg. Célja, hogy a látogatók mélyebben megismerhessék Ázsia és Kína természeti csodáit, kultúrtörténetét, illetve hagyományait.

A rendezvény során interaktív bemutatókon vehetnek részt a látogatók. Így például Mei, az idén már első születésnapját ünneplő vöröspandakölyök első napjairól mesélnek gondozói, valamint a vöröspandák etetését is megfigyelhetik a látogatók, miközben érdekességeket hallhatnak a különleges állatokról.

A kreatívabbak részt vehetnek a pandakuckó kézműves-foglalkozásain, és interaktív élményfestés keretében közösen is alkothatnak egy kiállítható művet. Emellett lesz pandamozi, ahol Ázsia élővilágát bemutató természetfilmekkel várják az érdeklődőket. Szombaton 15-21 óra között a Debreceni Egyetem kínai hallgatói tartanak zenés-táncos bemutatót.

Az Ázsia élővilága iránti elkötelezettségét a Zoo Debrecen tovább erősíti azzal, hogy újabb ázsiai fajokkal tervezi bővíteni állatállományát. Ázsiai gyűjteményében jelenleg olyan fajok találhatók, mint a fehérkezű gibbon, az ázsiai oroszlán, a kétpúpú teve, az észak-kínai leopárd, a Nagy Sándor-papagáj vagy a kék páva.

A rendezvényen látható lesz a CATL kínai akkumulátorgyár óriáspanda-családot szimbolizáló virágkocsija is, mivel az idei virágkarneválon bemutatott kompozíciót a vállalat az állatkertnek adományozta.

Az őszközép ünnepen és pandanapokon állatkerti belépővel minden programelem díjmentesen látogatható. További részletek a Zoo Debrecen Facebook-oldalán.

Ez is érdekelheti

Aranykezű tamarinok hódítanak Debrecenben

Két fiatal nőstény aranykezű tamarin érkezett a debreceni állatkertbe a franciaországi La Vallée des Singes-ból.

Pandaikrek születtek a berlini állatkertben

A Meng Meng nevű pandamama augusztus 22-én 13.03-kor és 14.19-kor jozta világra két kicsinyét.

Ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult a Debreceni Virágkarneválon

Több százezer élő- és száraz virággal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy ezerötszáz táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az ötvennyolcadik alkalommal megrendezett virágkarneválon.