Csütörtöktől látható a Kieselbach Galéria aktuális kiállítása, melynek „csúcsműve” Vaszary János több mint százmilliósra taksált képe, valamint a kalandos úton külföldről hazakerült Aba-Novák Vilmos-tájkép.

Aba-Novák Vilmos és Lollobrigida

Az
aukciós válogatás
egyik legnagyobb szenzációja Aba-Novák Vilmos Róma
melletti kisváros (Subiaco)

című alkotása, amely egy jelentős külföldi magángyűjteményből
került haza kifejezetten a Kieselbach
Galéria májusi
árverésére.
Az 1930-ban készült, méretével is kiemelkedő festmény az egész
életmű egyik legismertebb és legtöbbször reprodukált darabja:
jelentőségét mutatja, hogy 1930-ban a Velencei Biennálé magyar
pavilonjának fő helyére került, sőt képeslapot is kiadtak róla.

Subiaco egy Rómától nem messze, keletre fekvő középkori kisváros, a lélegzetelállító tájképi részletet ábrázoló kompozíció különlegessége, hogy ezt Aba-Novák Vilmos barátja, a szintén római iskolás Patkó Károly is megfestette. A város nem mellesleg Gina Lollobrigida szülővárosa, igaz, a kép megfestésekor, 1930-ban ő még csak hároméves volt, és boldog gyermekkorát élte itt három másik leánytestvérével.

Aba-Novák képe 1944 után több mint 50 évre eltűnt, végül egy nyugati magángyűjteményből került vissza újra Magyarországra. A Patkó Károly-féle kép hosszú évek óta az egyik legjelentősebb magyar vállalati gyűjteményt, az MKB Bankét gazdagítja, és ha Aba-Novák alkotását itthon lehetne tartani, azaz magyar gyűjtő vásárolná meg, a két említett, egyaránt 92 évvel ezelőtt megszületett és a közös itáliai tanulmányút emlékét őrző remekmű egy leendő kiállításon talán végre találkozhatna egymással.

Vaszary János és a franciás magyar modernizmus ikonja

Ha van kép, amely egymagában képes megidézni alkotója, sőt az egész korszak modern festészetét, az Vaszary János 1933 körül festett, Parkban című alkotása. A légies könnyedséget, a rafinált eleganciát és a virtuóz festői technikát ötvöző kompozíció a 20. századi magyar festészet talán legvágyottabb gyűjtői csemegéje: megkérdőjelezhetetlen kvalitása és idilli témája igazi, megunhatatlan otthon-képpé avatja, amely varázslatos hangulatot teremt minden enteriőrben.

A Park-sorozat egyik legszebb darabja mindeddig egy neves pesti orvoscsalád generációkon átívelő gyűjteményét gazdagította, s most először kerül a műkereskedelembe.

A legszebb modern magyar tájkép

A magyar Vadak és a Nyolcak időszakát, az 1910 körüli pezsgő művészeti közeget idézi meg Márffy Ödön Zebegényi téglagyár című alkotása, a modern magyar festészet egyik legszebb tájképe. A Dunakanyar idilli táji környezetét az ipari épület geometrikus formáival ötvöző kompozíció mind méretével, mind művészi kvatlitásával felülmúlja a Magyar Nemzeti Galéria ikonikus Márffy-festményét, a Régi váci vám című kompozíciót.

Cézanne és Matisse bűvöletében

Szintén a magyar avantgárd történetének leginspirálóbb, legizgalmasabb periódusát idézi meg Perlrott Csaba Vilmos Műtermi csendélet című alkotása. A modern magyar festészet egyik legkomplexebb csendélete igazi múzeumi rangú műalkotás, amely tökéletesen beilleszthető a kortárs nemzetközi művészet első vonalába. Egyszerre igazolja a magyar avantgárd franciás igazodását, Cézanne és Matisse megtermékenyítő hatását, valamint alkotója „otthonról hozott”, érzéki festőiségét.

Festészet a jazz ritmusában

Az aukciós anyagban felvonuló másfél tucat Scheiber-kép között számos reprezentatív darab található, de mind közül a legizgalmasabb csemege a festő Revü című olajképe. Az 1920-as évek végén készült, a Délibáb című társasági lapban 1929 nyarán reprodukált kompozíció Budapest világhírű éjszakai életét, a fülledt bárok és zsúfolt éjszakai lokálok világát idézi meg. A kép igazi ritkaság: Scheiber nagyméretű, olajfestékkel készült, futurista stílusú kompozícióiból alig maradt meg néhány darab, de ezek közül szinte valamennyi nemzetközi rangú remekmű. A közel 30 évvel ezelőtt külföldre került és csak nemrég visszatért kép egyike az életmű legszebb darabjainak.

A
235 művet felvonultató aukciós anyagból mindenképpen említést
érdemel még gróf Batthyány Gyula két
képe, az 1913-as Hárem
és az Esernyős
dám
a.

A Kieselbach Galéria a 68. aukcióját május 24-én, 18 órától a Hotel Marriott nagytermében tartja. Az árverést gazdagon illusztrált, 520 oldalas katalógusalbum kíséri, a képek kiállítása pedig május 12-től május 23-ig, minden nap 10 és 18 óra között tekinthető meg a Kieselbach Galériában.

Nyitókép: Vaszary János: Parkban (részlet)