Kincset érő hangszerekből nyílt kiállítás

A zeneszerszámok kultúrtörténete az őskorig nyúlik vissza. Az antikvitás hangszereit már írott feljegyzések és képi ábrázolások is megörökítették. A zene a vallási szertartások elengedhetetlen részét jelentette, ugyanakkor az életöröm, a múlékony boldogság kifejezésére is alkalmas volt. A zeneszerszámokat mágikus erővel is felruházták: hangjaikkal űzték el a gonosz szellemeket, a dallamok közvetítő szerepet töltöttek be az égi és a földi szféra között.

Kis lant 1696-ból

Az európai kultúra évezredekre visszamenően rendkívüli hatalmat tulajdonított a muzsikának, a "múzsai művészetnek". Az ókori bölcselők, a középkori, majd humanista gondolkodók a zene világegyetemet mozgató erejéről értekeztek. Püthagorasz nyomán összefüggést láttak a zene, a csillagászat és a matematika törvényei között. A zenei skála hét hangját az ókorban is ismert hét planétának feleltették meg, s a világegyetem középpontja - azaz a Föld - körül forgó bolygók mozgását a zenei harmóniához hasonlították.

A Magyar Nemzeti Múzeum Hangszertára 200 év alatt figyelemreméltó kollekciót gyűjtött  össze. Az 1807-ben Miller Jakab Ferdinánd által kidolgozott gyűjtőkör alapján dolgozó szakemberek a magyar történelem kiemelkedő személyiségeinek hangszereit és a magyar, illetve magyarországi hangszergyártás és hangszerhasználat műzenei emlékeit rendezték egybe.

A kiállítás a ritkán látott műkincsek bemutatására vállakozott. A Pulszky-teremben felvonultatott válogatás rendezői a tudományos rendszerezés helyett azokat a műkincseket állították ki, amelyek csak nagy ritkán kerülnek a nagyközönség elé.

Brandenburgi Katalin virginálja

A zongorafélék között megtalálható a múzeumba legkorábban, 1836-ban bekerült hangszer: Brandenburgi Katalin fejedelemasszony virginálja. A fiatal lányok kedvenc hangszerének elnevezése a latin "virginalis", hajadont jelentő szóból eredeztethető.

Beethoven zongorája

A kiállítás legnevesebb darabja minden bizonnyal Liszt Ferenc ajándéka: Beethoven 1817-ben készült Broadwood-zongorája. A londoni Broadwood zongoragyár Európa egyik legjelentősebb hangszergyára, hangszerei státuszszimbólumnak is tekinthetők, uralkodócsaládok, híres művészek vették azokat. Thomas Broadwood tisztelete jeléül küldte ezt a hangszert 1817-ben Beethovennek, amit aztán a nagy zeneszerző élete végéig használt.

Delhaes István Bécsben élő műgyűjtő 1902-ben hagyta gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumra. A mintegy félszáz hangszerrel kiemelkedő jelentőségű ritkaságok kerültek a múzeumba, s a hangszerkollekció ettől kezdve immár mennyiségileg is önálló gyűjteménnyé léphetett elő. Az itt található lantok bármelyik nagy hangszermúzeum díszére válhatnának. Ezek egyike 1696-ban készült Veronában.

Nemessányi brácsája

A vonós hangszerek kiemelkedő darabja a legtehetségesebb XIX. századi magyar hegedűkészítő mesterhez köthető brácsa (avagy mélyhegedű). Nemessányi Sámuel (1837-1881)különleges műremekei Stradivari vagy Guarnieri hangszerek mintájára készültek.

A fúvós zeneszerszámok között a 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után elterjedt tárogató kultuszával ismerkedhetünk.  Sajátos hangjával jól képviselte a sanyarú évek hangulatát. A modern tárogatónak azonban nincs köze a XVII. században használt töröksíphoz. Maguk a sípok sajnos nem maradtak meg, így a nád milyenségéről nem rendelkezünk pontos ismeretekkel. Éles hangjának köszönhetően a katonai jelzőszerepen túl a fejedelmi és főúri udvarok is előszeretettel használták, főként ünnepi alkalmak idején.

Valódi kuriózumot képvisel a sétapálcába épített furulya, clarinetto, basszetkürt, vadászoboa, billentyűs kígyó (U alakban hajlított fém basszuskürt), szerpent, valamint a miniatűr zeneszerszámok, amelyeket Schunda Károly kapott cége alkalmazottaitól. A műremekek pontos másai az igazi, normális méretű hangszereknek, s magas mesterségbeli tudásról tanúskodnak.

A hangszerek 2006. július 9-éig várják a látogatókat.