Dante Alighieri, a „Sommo Poeta”, azaz a legnagyobb költő – ahogyan azt Itáliában évszázadok óta tartják – halálának 700. évfordulójára emlékezett tavaly a világ. A Római Magyar Akadémia akkor két programot szentelt a témának, mindkettő elnyerte az olaszországi Dante-bizottság támogatását, mindkettő a hivatalos, országos eseménysor részévé vált. Az első esemény az a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett kiállítás, ami arra a kérdésre keresi a választ, hogy Kinek a pokla ma Dante Pokla?. A tematikus, emlékező tárlat Olaszország után Budapesten, a Vigadó Galériában tekinthető meg. A kiállítás kurátora Sulyok Miklós, az MMA levelező tagja.
Sulyok Miklós tizenhat művet válogatott az MMA négy olyan tagjának a munkásságából, akiknek műveiben mindig is szerepet játszott mind a dantei, mind pedig az általános értelemben vett pokol. Mint minden európai országban, Dante Isteni színjátéka Magyarországon is fontos kiindulási pont a művészek számára. A kiállított művek azonban nem illusztratív jellegűek, az alkotók inkább saját személyes értelmezésüket mutatják be a pokol dantei, illetve mai világunk szerinti fogalmáról. Mind a négy művész rendszeresen visszatérő motívuma a vallás, a szentség, a kárhozat, a szenvedés, illetve a test és a lélek közötti kapcsolat, melyeket pszichológiai nézőpontból közelítenek meg. A pokolra nem úgy tekintenek, mint a túlvilág egy távoli helyszínére, hanem mint a posztmodern világ egyfajta lelki és szellemi állapotára.
Baksai József művészetére jellemző, hogy mitológiai, ókori és keresztény témákat dolgoz fel, amelyek mindig, de csupán közvetett módon kapcsolódnak Dante világához. A Gaál József által megjelenített emberek és állatok minden kor, de főként a modern kárhozottjai. A Lovas Ilona-féle, szinte már teátrális videójelenet az emberiség elkerülhetetlen szenvedésébe enged betekintést, Szurcsik József klausztrofób világát pedig emberi lények és embertelen vidékek alkotják. A négy művész – noha a végtelen emberi pokol szomorú témáit ábrázolja – engedi, hogy némi fény is gyúljon a Pokol ködös színpadán.
Sturcz János művészettörténész így fogalmaz a kiállítás katalógusához írt tanulmányában:
„Míg Gaál József ikonográfiájának fókuszában a(z állati-emberi) test és a tűz, Szurcsik Józsefében a fal és a fej, az épületbe zárt, épülettel egybenőtt arcprofil embléma, újabban pedig a táj és a kurosz-kiber figura, Baksai Józseféban a testfragmentumok és a szimbolikus tárgyak állnak. (…) Lovas Ilona videómunkájában a vizuális ima annak a belátását is hordozza, hogy a szétesésen, a poklon, az örök kárhozaton felülemelkedni az ember önmagában képtelen, szüksége van Isten segítségére, s ez az, amit Lovas imájában kér. Lelki poklunk legmélyebb bugyraiba szállnak alá a kiállító művészek, pontosan azért, hogy a szellem fényével győzzék le az anyagit, a bűnt, az emberben ott lévő állatit, s a legsötétebb éjszakán átjutva jussanak el a fényhez. Ezért is kerülhettek egy Dante-emlékkiállításba.”
Nyitókép: Szurcsik József: Tortura humana (2018, akril, olaj, vászon, 185×200 cm). Képek forrása: MMA
