Kinek kell a képregény?

Na, de lássuk a sort, amelynek végére engedelmes beletörődéssel beáll az egyszeri képregényrajongó, remélve, hogy a háztömb sarkán is túl kígyózó emberszalagot elég gyorsan szívja magába a Kispesti Munkásotthon Művelődési Központ. Aztán kiderül, hogy az itteni sorban állás nem is annyira rettenetes, mint a Tesco-pénztár előtti, ahol nehezen szerethető matrónák bevásárlókocsiját bámulva kell eltölteni hosszú perceket… Minek vesz valaki hat csomag mirelithalat?!

 Itt csupa ismerős vesz körül.

– Nicsak! Kristóf!

– De jó, hogy
látlak – köszön rám a régi cimbora. – Tudsz valamit a fogyásról? – kérdezi.

– Nem sokat.
Kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amennyit elhasználsz… De neked nincs rá
szükséged…

– Egyedül vagy ilyen hülye vagy segítenek? A német könyvre gondolok!

– Hehe! Közben
rájöttem.

Évekkel ezelőtt
kiadtunk egy képregényes nyelvkönyvet, erről faggat.

Nem sokkal később Attila sodródik mellénk. Ő most szerkeszt kötetet a Mozaik gyermeklap történetéről. Megígértem neki, hogy írok bele valamit. Ezt szeretné rajtam behajtani.

A hazai képregénybarátok tábora viszonylag szűk, belterjes társaság. Mondhatnánk, hogy mindenki ismer mindenkit; ha személyesen talán nem is, de látásból mindenképpen. A képregényesek számára évente három-négy rendezvény kínál találkozási lehetőséget, s valamennyin megjelenik csaknem minden rajongó.

Így persze a
sorban való toporgás is olyan, mintha már bent lenne az ember a börzén, hiszen
régi ismerősök találkoznak, trécselnek, sőt akár csereberélnek is a várakozás
ideje alatt. A képregénybörze ugyanis igazi börze. Vagy pontosabban afféle
bolhapiac, ahol nem pusztán a kiadók jelennek meg a kínálatukkal, hanem
bármelyik rajongó bérelhet asztalt, hogy gyűjteményének megunt vagy
feleslegessé vált darabjait értékesítse, elcserélje.

A nagyobb kiadók kimondottan az őszi vagy a tavaszi képregénybörzére, esetleg a novemberi Hungarocomix idejére jelentetik meg a fontosabb kiadványaikat, ekkor ugyanis meg lehet lovagolni a szubkultúrából áradó rajongást. Pár éve egy olvasó a közösségi médiában így összegezte a képregénybörze tapasztalatait:

„Az anyagi kár jelentős, az élmény megfizethetetlen…”

Szóval nem számítanak rosszul a kiadók, amikor figyelnek ezekre a rendezvényekre. A mostanira is megjelent egy rakás Marvel-képregény, Pókember-különszám, X generáció, Hellboy-csoda, Transformers, szóval itt vannak a világ legnépszerűbb képregényes brandjei.

S ha már szóba
került a Marvel-univerzum, hadd idézzek ide egy beszélgetést, amit Kertész
Sándorral folytattam az egyik ilyen rendezvényen. Sándor több kötetben dolgozta
föl a magyar képregény-történelmet, okos megjegyzéseire érdemes figyelni.

– Van egy olyan
gyanúm, hogy az istenek nem szeretik a képregényeket. Mire népszerűvé válhatott
volna Magyarországon a műfaj, már ki is ment a divatból, idejétmúlttá tette a
modern technika – mondtam, amikor a szubkultúra kicsiny és belterjes voltáról
társalogtunk.

– Igen, de azért ennél csavarosabb ez a történet – mosolygott rám. – Kétségtelen, hogy valamikor az ötvenes években nekilódult a hazai képregényművészet; olyan klasszikusokkal, mint Zórád Ernő, Korcsmáros Pál meg a fiatalabbak közül mondjuk Fazekas Attila, akik jobbára a Fülesben publikáltak. Munkáik és dübörgő népszerűségük nyomán a képregény lassan kiszabadult az előítéletek szorításából. Rövid virágzás következett, majd valóban megjelent az internet mindent bekebelező képáradata, és az illusztrációra épülő történet elvesztette érdekes voltát.

– Hát éppen ezt
mondom…

– Igen, de nézz
körül! Úgy látod, hogy csak a negyvenesek-ötvenesek hobbija a képregényolvasás?

– Igazad van! Tele
a börze fiatalokkal. És valóban nem a Fazekas-képregényre kérnek dedikálást.

– Bizony! Őket a
mozi hozta ide. Amikor a filmesek felfedezték a képregény-adaptációkat,
feltámadt a kilencedik művészet. Főleg persze Amerikában, de nálunk is. Jött
szép sorban a Batman, a Superman, a Spiderman, az Ironman,
a Fantasztikus négyes, a Sin City, az Aeon Flux, A holló, a Hellboy,
a V mint vérbosszú és egyéb hasonlók. Mára ott tartunk, hogy vége-hossza
nincs a képregényhős-feldolgozásoknak. A recept többnyire mindig ugyanaz, és a
kassza nagyokat csilingel. 

A producerek
kasszája. Mert a budapesti képregényes közösség az amerikai szuperhősipar
dacára sem nevezhető üzleti csodának. A képregénykiadók többsége aprócska
vállalkozás. Jó részük még családi cégnek sem nevezhető. Inkább valamiféle
átmenet a nyereséges hobbi és a veszteséges megszállottság között. Erre a
piacra viszonylag könnyű belépni. Akadnak, akik sokáig csak olvasóként,
vásárlóként bukkannak föl az összejöveteleken, aztán egyszer megelégelik, hogy
kedvenc képregényük sehol sem kapható, és a következő börzén már kiadóként
kínálják a könyveiket, füzeteiket, remélve, hogy másoknak is kedvencük lesz az
adott kiadvány…

Ez a különös
rotáció magyarázza, hogy a képregényrajongók már a sorban állás közben
megbeszélhetik mikrovállalkozásaik ügyeit. És ez a kiadói aktivitás magyarázza
azt is, hogy a börzén sok olyasmi is beszerezhető, aminek értékével csak a
képregényfogyasztó szubkultúra tagjai vannak tisztában, az efféle tárgyat
vásárló rajongó családjának tagjai azonban úgy vélik, újabb szeméttel lett teljesebb
a háztartás. Lehet itt kapni műanyagfigurákat, posztereket, játékokat –
természetesen valamennyi az ismert és kevéssé ismert képregényekhez
kapcsolódik.

Nocsak, máris itt egy új kiadvány: Kate Kelly – A tettre kész hírvadász. Sci-fi, fantasy, humor. Nem sokkal odébb Mayer Roland Egy jobb füzetben című, erősen limitált példányszámban megjelent képregénye. A kötetből a hírek szerint csak ötven példány készült. Beleolvashatunk a Garibaldi a zombik ellen című, erősen fantáziavezérelt füzetbe. És hopp, egy remekmű: a Blacksad-sorozat új kötete. Azt mondja a kiadó, hogy a világpremier is nemrég, októberben volt. Ez igen! A Pesti Kiadó ügyes családi vállalkozás. Ők adják ki a Lucky Luke-albumokat is. A szomszéd pultnál kedves csemegét fedezek föl: Nagy emberek kis történetei címmel Sajdik Ferenc remek képregénycsíkjaiból érkezett gyűjtemény a Nero Blanco Comix gondozásában.

Itt vannak a
gyűjtők, akiktől régi újságokat, külföldi különlegességeket, érdekességeket
lehet beszerezni. És akikkel persze jókat lehet beszélgetni.

Természetesen újra
és újra szóba kerül: bezzeg Belgium, bezzeg Franciaország, bezzeg ott komoly
kultusza van a képregénynek, és nem olyan partvonalon támolygó műfaj, mint
mifelénk. Ami igaz, de hát ott nem is ennyire családias esemény a helyi képregénybörze.