Kinyitják a gödöllői kastély kísértetszárnyait

"Rövidesen sor kerül ezeknek a szárnyaknak a rehabilitációjára, így remélhetőleg ez az utolsó alkalom, hogy az érdeklődők ebben az elszomorító állapotban láthatják a történelmi tereket" - mondta el a műemlékem.hu-nak a kastély igazgatója. Révész T. Mihály hozzátette: a fejlesztés alapja 1,656 milliárd forint, amelyet tavaly szeptemberben ítéltek meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, s amelyből a kastélypark egy része is megújul.

A Rudolf- és Gizella szárny jó néhány éve funkció nélkül, bezárva áll, így belsejében az egykori pompa, a háború utáni átépítések és az elhanyagoltság egyvelege fogadja a látogatót.

Május 16-án és 17-én a kastély ezen részét ingyenesen tekinthetik meg a vállalkozó szellemű látogatók. Az érdeklődők két csoportban, vezetéssel, 11 és 15 órakor indulhatnak a kastély felfedezésére. A nem mindennapi kastélytúrára a műemlékegyüttes recepciójánál lehet jelentkezni.