A Kabul fecskéi nyerte az egész estés animációk versenyét, a rövidfilmek között a Lány című alkotás győzött.

A herceg utazása a zsűri külön elismerését kapta, míg A papírsárkány a gyerekfilmek nyerteseként a diákzsűri díját is megkapta szombaton a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett zárógálán.

Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec filmje, a Kabul fecskéi a gyönyörű akvarelltechnikával és megrendítő történettel lebilincselte a közönséget – indokolta a döntést a Petya Zlateva, Andrea Martignoni és Jurik Kristóf alkotta zsűri.

Jean-François Laguionie alkotása, A herceg utazása csodálatos tündérmese, amely arra hívja a nézőt, hogy végigutazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén.

A rövidfilmes szekcióban a Paola Bristot, Janno Poldma és Gelley Bálint alkotta zsűri döntött a fődíjról. Kiemelték a cseh Daria Kashcheev Lány című filmjének kivételes filmnyelvét, a közeli beállításokat és a kézikamera-szerű operatőri munka költői használatát, történetét pedig meghatónak nevezték. A bensőséges szituáció mögött egy mély, gazdag és rejtélyes emberi tapasztalat áll.

A papírsárkány tartalmához a
zsűri szerint szépen illeszkedik az érzelmi gazdagság, a technikai megoldások,
és a felhasznált anyagok magas színvonala. Az animáció a diákzsűri szerint „tabutémát,
szeretteink elvesztésének feldolgozását átérezhetően adja át a közönség felé”.

Kiss Ágnes zsűritag külön elismerésben részesítette Glaser Kati Városi legendák sorozatának az emberi testtel foglalkozó új epizódját, az észt Kaspar Jancis a görög Fokion Xenos Hőhullám című filmet méltatta, míg az olasz Roberto Paganelli a cseh Zuzana Cupova Felhős meséjét emelte ki a mezőnyből.

A
közönségdíjat az egész estés filmek közül a spanyol Salvador Simó Bunuel a teknősök labirintusában című
munkája kapta, a rövidfilmek közül Bruno Tondeur a Bordák ketrecében, a gyerekfilmek közül pedig a Szeiler Péter és
Fritz Zoltán Hajótöröttek – fogjunk halat
című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja nyerte.

Az ötnapos fesztiválon 13 egész estés filmet és 300 rövid animációt láthatott a közönség. Vasárnap 17 órakor megtekinthetőek a nyertes kisfilmek az Urániában és 21 óráig több helyszínen számos vetítés várja a rajzfilmek iránt érdeklődőket.

Nyitókép: Lány