Hogyan lesz ma valaki kovács? Mesterség ez, vagy művészet? Hogy került egy a 17. században épült, a párizsi kommün idején leégett palota kapuja Pápára? Többek között ezeket is megtudtuk Lehoczky János kovács iparművésztől.
Emlékszik, miért döntött a kovácsmesterség mellett?
Fiatalon szobrászművésznek készültem, majd tizennyolc éves koromban úgy döntöttem, más úton indulok tovább. A művészetnek ez a ritka ága régóta foglalkoztatott, már diákkoromban kerámiáztam, mintáztam. Ekkor adódott egy lehetőség, ami végképp eldöntötte a sorsom. Bieber Károly aranykoszorús Munkácsy-díjas kovácsművész műhelyébe kerülhettem tanulni. Előtte Szentendrén a Ferences Gimnáziumban érettségiztem, emiatt abban az időben kevés eséllyel kerülhettem volna be az egyetemre.
Hogyan alakult később a pályája?
Az iskola elvégzése után természetesen műhelyem még nem volt, önállóan belevágni pedig csak úgy nem lehetett, de nagy szerencsémre a szentendrei Ferenczy Múzeumba kerültem restaurátornak. Ott találkoztam közelről a múlt és jelen művészeti alkotásaival, restauráltam ásatásból kikerült több ezer éves tárgyakat, és részt vehettem kortárs művészek kiállításainak rendezésében is. Lassan saját műhelyem is kialakítottam. Úgy éreztem, a barokk-neobarokk munka már a múlté, a modernebb, új utak érdekeltek, szép lassan sikerült kialakítanom a saját formavilágom. Saját tervezésű munkák mellett idővel egyre több restaurátori munkát is vállaltam. Fiammal, Lehoczky Tivadarral harminc éve dolgozunk együtt, a tervezéstől a kivitelezésig mindent együtt csinálunk.
Mennyire keresett szakma az Önöké ma Magyarországon?
A szakma egészen kicsi szelete tekinthető művészetnek, amikor valaki a saját tervei alapján készíti el a munkáit. Emellett létezik a díszműkovács, aki mások tervei szerint alkotja meg a munkáját, és van a majdnem lakatosnak nevezett munka, amikor meglévő elemekből állítják össze a dolgokat. Hogy van-e rá igény? Mi nem panaszkodhatunk, sok megrendelést kapunk, rengeteg a restaurálási munka is. Tíz-húsz évvel ezelőtt rosszabb volt a helyzet, akkor az számított, hogy ki mennyiért vállalja a feladatot, ma már fontosabb a művészi kivitelezés, mint az anyagiak.
Önök rekonstruálták a pápai Esterházy-kastély kapuját. Mesélne róla?
A pápai Esterházy-kastély a barokk kor kezdetén készült, ezért a munka is megkívánta, hogy ahhoz a műfajhoz alkalmazkodjunk. A kapuegyüttes eredetileg Párizsban a Tuileriák palota Carrousel udvarának kapuiból és rácsaiból állt. Stílusát és a hasonló királyi vasmunkákat figyelembe véve a készítés időpontja a 17. század végére, a 18. század elejére tehető.
A dokumentumok alapján 1871 május 27-én a párizsi kommün leégett a Tuileriák palotája. 12 évvel később, 1883-ban a romok elbontása után a maradványok egy részét elárverezték.
A kapuegyüttest ekkor az Esterházy család vette meg és szállíttatta Pápára, majd Esterházy Pál állíttatta fel a kastély elé. 1945-ben a szovjet csapatok bevonulása után a kapuegyüttes eltűnt. 2010-ben a Pápai Önkormányzat felkért, hogy készítsem el régi fotók alapján a kapuegyüttes rekonstrukciós terveit. A szakmai kutatómunka és a tervek elkészítése több hónapot vett igénybe. Majd 2018-ban kaptuk a felkérést a korábban elkészített tervek alapján a kivitelezésre.
A kapuegyüttes 4.7 tonna, kerítése 19 méter hosszú, a főkapu magassága 5.1 méter. Minden egyes eleme kézzel kovácsolt, úgy készült, ahogyan annak idején a francia királyi kovácsok dolgoztak. Elkészítése közel egy évig tartott, lekötve a műtermünk teljes kapacitását. Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy az újjáéledt kapuegyüttes szeptember végén az eltűnt eredeti helyére kerül, Pápára, az Esterházy-kastély kertjébe.
