Kis és nagy tapsok - MELKVI BEA
- Hogy hangzott Zsótér Sándor tájékoztatója a Lear király olvasópróbáján?
- Felolvasta a darabot, s a hangsúlyaiból egyértelműen kiderült, hogy milyen kép él benne a leendő előadásról. Azt már akkor elmondta, hogy ki kivel milyen viszonyban van, s azt is, hogy a mi előadásunkban nem kitalált álhelyzetekben, hanem "egymással szemben állva", valódi érvek és szándékok mentén vitatkoznak egymással a szereplők.
- És mit mondott neked? Milyen figura Edmund?
- Ne legyen gonosz és sunyi, és ne legyen ráírva, mikor akar átvágni valakit. Higgyen abban, amit mond, hiszen a saját szemszögéből igaza van. Edmund érzelmileg nem befolyásolható, mert nem ismeri a szeretetet, és ezért nem is számít arra, hogy másokat pusztán a segíteni vágyás is vezérelhet. Irigylésre méltó "self made man"-nek nevezte őt.
- Zsótér próba- és színészvezetése mennyire volt megterhelő a játszóknak?
- Zsótér, amikor instruál, ezer gondolatot sűrít hosszú körmondatokba, amit eleinte nehéz követni, de aztán át lehet venni a ritmusát. Ám a megértés még mindig igen messze van attól, hogy mindaz úgy valósuljon meg, ahogy ő kéri, mert az utasításai nem ritkán teljesíthetetlennek tűnnek. A színész mégis, az utolsó idegszáláig érdemesnek érzi megvívni ezt a csatát önmagával.
- A szegedi előadásokat minden alkalommal szép számú nézősereg hagyta el. Ezt hogyan viseltétek el?
- Mindnyájan szeretjük az előadást, mert hiszünk a szellemiségében, s a közöttünk létrejött kohézió, az összeadódó energiák révén ki tudtuk küszöbölni még ezeket a negatív élményeket is. Az a hit védett meg bennünket, amit Zsótértól kaptunk.
- Nem nagyon félhetsz a nehéz közönségtől, hiszen a fiatal szegedi színészekből álló "Hetek csoportjával" rendszeresen tartotok írói és költői esteket középiskolai torna- és osztálytermekben. Ott sem lehet mindig odaadó a nézősereg...
- Semmivel sem nehezebb közönség ez, mint azok a nézők, akik divatból eljöttek a Lear király előadására, hogy lássák, mit "kell" otthagyni... Nem mondom, hogy nem kell megküzdenünk a figyelemért, de a tizenévesek nyitottak, a műsor végére megfogja őket az, amit hallanak, és sokszor meglepően (nem várt) nagy tapsot kapunk.