Kísérleti nyulakat keres a BTM

Minden múzeum életében az egyik leghangsúlyosabb szereplő a látogató. Izgalmasabbnál izgalmasabb kiállításokkal, szórakoztató programokkal, koncertekkel és előadásokkal próbálják a múzeumok becsábítani az újabb nézőket. Nagyobb múzeumokban külön osztály létezik a közönségkapcsolatok ápolásra, múzeumpedagógiai programok szervezésére.

A hatalmas tárgyi anyagot, különböző témákat és korszakokat bemutató Kálvin hagyománya című kiállításhoz külön múzeumpedagógiai foglalkozás nem készült, mert lehetetlen volt egy ilyen sokrétű, 500 évet bemutató kiállítást egyetlen múzeumi órába belezsúfolni. A kiállításhoz a BTM másféle kulturális programokat szervezett: kurátorok vezette tárlatvezetéseken ismerkedhetett meg a látogató bensőségesebben a kiállított tárgyak személyes történetével, illetve vasárnaponként vendég kórusok koncertjeit hallgathatta az érdeklődő.

A március 21-ig meghosszabbított kiállítás egyik záróakkordjaként kerül megrendezésre március 12-én a II. Országos Horvay Konferencia, majd március 13-án és 20-án egy fontos felmérésre is sor kerül. Tárlatvezetésre, szórakoztató feladatlapokra és nagyszerű hangulatra számíthat az ekkor ide látogató, tapasztalatairól és élményeiről pedig egy rövid kérdőív kitöltésével lehet a kutatók segítségére. A felmérés arra keresi a választ, mennyire befogadható egy történelmi témájú kiállítás, milyen múzeumpedagógiai rásegítés szükséges.

Ehhez minden érdeklődő "kísérleti alanyt" szeretettel vár a BTM március 13-án és 20-án 10 és 12 óra  között. Gyülekező a múzeum előterében 10.00 és 10.30 között.