Négy részből álló kisfilmsorozatot készített a Magyar Zenei Menedzserek Egyesülete (ZEME). A kampány azt mutatja be, melyek az alapvető feltételek egy előadó számára egy minőségi koncerthez.

„Az 53 zenei menedzsert, mintegy háromszáz produkciót képviselő ZEME milliós nagyságrendű közönséget ér el. Komoly felelősségünk van a fogyasztók, a produkciók, valamint a befogadóhelyek felé is. A kisfilmekkel azt szerettük volna elmondani, milyen körülmények között lehet úgy együttműködni, hogy egy produkció jól működjön” – mondta Szabó László, az egyesület elnöke a keddi sajtóeseményen.

Molnár Gábor, a ZEME alelnöke arról beszélt, hogy a pandémia idején rendszeresen tartottak online találkozókat a zenei menedzserek számára, akik „a test idegrendszereként” dolgoznak a zeneiparban, és hosszú időn keresztül egy megüresedett piacon kellett eltartaniuk a produkciókat.

Hozzátette: a most készült, könnyed hangvételű oktatófilmek a rendezvényszervezők számára fogalmazzák meg, miért fontos, hogy az előadó maximálisat nyújtson a színpadon, hiszen ez közös érdek.

A Kathy Zsolt kreatív producer irányításával készült animációs kisfilmek a technika, a backstage, a catering (étel-ital), valamint a szerződés, a jogdíj és a reklám fontosságát, a szerződésekben ezekre vonatkozó passzusok betartását hangsúlyozzák. A kampányfilmeket a ZEME számos felületen fogja terjeszteni.

Az eseményen Puskás-Dallos Péter, a Biebers frontembere azt hangsúlyozta, hogy a koncertek szervezésekor fontos lenne általánosan használni az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tudást. Molnár Ferenc Caramel énekes-zeneszerző arról szólt, hogy tapasztalatai szerint az igyekezet mindenkiben megvan, ám olykor az olyan alapvető szolgáltatásokra nem figyelnek oda, mint amilyen a megfelelő áramerősség vagy a fedett színpad. A rendezvényen jelen volt Németh Alajos, a Bikini vezetője, az Artisjus elnöke is.

Nyitókép: Shutterstock/Skreidzeleu